“Elhitetted velem, hogy pótolni fogod apát, de cserbenhagytál!”

Bakóczy Szilvia | 2014. Augusztus 14.
A gyerekek sokszor szívből megszeretik anyjuk vagy apjuk új társát. Szakításnál ugyanakkor mintha ennek semmi jelentősége nem lenne, a további kapcsolattartás általában szóba sem kerül. De miért nem? Ha valaki évekig szeretettel nevelt egy gyereket, akkor hogyan válhat egyik napról a másikra köddé?

Válás esetén sokszor a szülők maguktól meg tudnak állapodni a gyerekek láthatásában, ha mégsem, a bíróság dönti el a kérdést. Ha csak egy szimpla együttélés bomlik fel, ráadásul a gyerek csak az egyik felnőtt vér szerinti gyereke, a kapcsolattartás igénye a másik fél részéről többnyire fel sem merül. Akkor sem, ha tíz évig éltek együtt. Legalábbis én ezt tapasztalom, és ez számomra ijesztő.

Nem értem, hogy ha valaki évekig szeretettel nevelt egy gyereket, akkor hogyan válhat egyik napról a másikra köddé, mondván: új életet kezdett. Persze előfordulhat mindez fordítva is: amikor a vér szerinti szülő ellenzi a kapcsolat fennmaradását. Ha a gyerek és a pótszülő között nem volt felhőtlen a viszony, nyilván senkinek sem kell erőltetnie a találkozást, de gyakran valódi kötődésről és bizalomról van szó. Talán nem ördögtől való, hogy ha huzamosabb ideig együtt éltünk egy gyerekkel, és jó volt a kapcsolat köztünk, akkor ne tűnjünk el végleg az életéből.

Tizenegy év után havonta egy telefon

“Tizenegy évig éltem együtt és neveltem együtt a kislányomat, Lilit a volt párommal – kezdi a mesélést Zsófi. – A lányom apját Lili kamaszkora óta nem is láttuk, előtte is ki-kimaradtak hosszabb időszakok a kapcsolatukból. Vagyis Tamás nemcsak számomra jelentett partnert, lassan, de biztosan Lilinek is »igazi« apja lett. Annál is inkább, mivel Tamásnak nem volt saját gyereke.”  Zsófi sokáig szeretett volna közös gyereket, de Tamás a zűrös gyerekkora miatt hallani sem akart erről, Lilit viszont nagyon megszerette.

“Voltak ugyan néha viták, konfliktusok, legtöbbször a rendrakás körül, de szerintem ez minden családban természetes. Ezt leszámítva Tamás tűzbe ment volna Liliért, rengeteget törődött vele, Lilinek pedig ez nagyon sokat jelentett. Őszintén szerette, és felnézett rá. Érződött, hogy mindenben meg akar felelni neki.” A hosszú évek alatt Zsófiék párkapcsolatában voltak ugyan döccenők, de ilyenkor mindig segítettek az új impulzusok: egy közös nyaralás kettesben, vagy egy hosszabb hétvége a barátokkal.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyik napról a másikra mindennek vége lesz. Ehhez képest fél évvel ezelőtt Tamás azzal állított haza, hogy szerelmes, ezért köztünk mindennek vége. Azt hittem, viccel, vagy csak álmodom az egészet. Az előző hetekben még a téli utazásunkat és a következő nyaralást tervezgettük, kifejezetten boldog voltam, és ő is annak tűnt. Kiderült, hogy összejött az egyik beosztottjával.

Zsófiék a bejelentés után nem sokkal elköltöztek, és bár Lili is nagyon haragudott, Zsófi bízott benne, hogy idővel megenyhül, és Tamás tartani fogja a kapcsolatot vele. Nem teljesen így lett.

Felnézett rá, de kidobta az életéből

“Legfeljebb havonta egyszer hívja fel Lilit, ráadásul megkérte, hogy Lili ne keresse őt, ne is üzenjen. Azzal érvelt, hogy az új barátnő nagyon féltékeny a szeretetére Lili iránt. Én ezt nem értem. Egy húszéves mondja meg egy 43 éves, vezető beosztású férfinak, hogy mit csináljon és mit ne? És ő asszisztál ehhez? Tamás Lilit a saját gyerekének tekintette, ehhez képest az elmúlt fél évben összesen egyszer találkozott vele. Amikor a barátnője elutazott, felszaladt fél órára, hogy zsebpénzt adjon Lilinek a születésnapjára.

Lili elmúlt 20 éves, gyakorlatilag felnőtt nő. Pontosan ért mindent, a csalódása ettől függetlenül mérhetetlen. Úgy érzi, hogy megint cserbenhagyta egy férfi, akire felnézett, akit apjaként szeretett. Velem pedig másodszor fordul elő, hogy nem tudom enyhíteni a veszteségét. Az, hogy Tamás őt is kidobta az életéből, sokkal nagyobb fájdalom, mint az, hogy én elveszítettem őt. Csak nézem Lilit, szinte teljesen tehetetlenül, persze sokat beszélgetek vele. A büszkeségemet félretéve többször próbáltam Tamással is beszélni. Kértem, hogy találkozzon Lilivel legalább havonta egyszer. Lili szereti őt, ezért meg tudna bocsátani, nem lesznek kínos jelenetek. Lili még azt is mondta, hogy szívesen találkozik Tamás új párjával, ha ez segít. Semmi sem változott, és én lassan már semmi esélyt nem is látok erre.

“Úgysem én vagyok az igazi apja/anyja!”

“Ha egy párkapcsolat véget ér, a legtöbb ember nemcsak a volt párjával szakít meg minden kapcsolatot, hanem annak gyermekével is – állítja Zala Mónika klinikai szakpszichológus. –  A legtöbben nem gondolnak bele, hogy a gyermek, pláne, ha hosszú ideig élt együtt a pótszülővel, őszintén kötődni fog hozzá. Az, hogy többet nem látja őt, számára igenis valódi veszteség. Különösen nagy szerepe lehet a pótszülő személyének akkor, ha a gyerek vér szerinti szülője nem elérhető. A haragjukat a gyerekek általában így magyarázzák: elhitetted velem, hogy pótolni fogod az igazi apámat/anyámat, de cserben hagytál!”

Azok a felnőttek, akik hárítják a kapcsolattartást, jellemzően ilyen érvekkel nyugtatják meg a lelkiismeretüket: úgysem én vagyok az igazi apja/anyja, biztosan hamar elfelejt majd, nem az én felelősségem, hogy mi lesz vele. Pedig ez az egész kérdés épp arról szól, hogy felelősek vagyunk azokért a gyerekekért, akikkel együtt éltünk, nem csinálhatunk átjáróházat az életükből.”

A szakember szerint ha az együttélés során a gyerek és a felnőtt között erős kötődés alakult ki, és a válást követően a gyereknek igénye van a rendszeres kapcsolattartásra, akkor a legjobb a helyzetet úgy kezelni, mint válás esetén a közös, vér szerinti gyermekkel való kapcsolattartást. Vagyis meg kell állapodni abban, mely napokon és mennyi ideig lesz a gyerek a volt pótszülővel.

“Több olyan példát látok magam körül, ahol ez megfelelő szeretettel és intelligenciával jól működik. Természetes, hogy a vér szerinti gyermekhez való ragaszkodás és kötődés mindig erősebb, de nem lehet, hogy egy gyerek csak azért legyen a válás vesztese, mert az, akit elveszít, nem a biológiai szülője.”

Mennyire tipikus, hogy egy új partner kedvéért lemondanak a korábban nevelt gyerekek láthatásáról? Erről a szakember azt mondja, az életközépi válság (amiről Zsófi története szól) sok mindent kihozhat egy emberből.

“Egy új szerelem miatt nőknél, férfiaknál egyaránt háttérbe szorulhat mindenki, aki a múltra emlékeztet. Vagy azért, mert minden figyelmüket az új kapcsolatra szeretnék összpontosítani, vagy azért, mert új párjuk ezt várja el tőlük, és ők mindenáron meg akarnak neki felelni. Az új partner zsaroló mechanizmusai akkor is megjelenhetnek, ha saját, vér szerinti gyerekről van szó. Lehet ilyenkor ezeket az embereket szidni, de a végső szót mindig az mondja ki, aki egy ilyen zsarolásnak enged.”    

 

Exit mobile version