Kislánya kedvéért királyságot hozott létre egy apuka

nlc | 2014. Augusztus 22.
Az Egyiptom és Szudán közötti sziklás terület királyává nyilvánította magát egy amerikai férfi, aki ki is tűzött egy zászlót a vidéken, hogy valóra váltsa hétéves lánya álmát.

A Virginia állambeli Jeremiah Heaton júniusban utazott Bir Tawilba, arra a 2072 négyzetkilométeres területre, amelyet sem Egyiptom, sem Szudán nem követel magáénak. Kislánya, Emily születésnapján, június 16-án a 38 éves férfi kitűzött egy koronával és három csillaggal díszített kék zászlót az egyik hegy ormára, majd magát “Észak-Szudán királyává“, lányát pedig hercegnővé nyilvánította. Mindezt azért, hogy valóra váljon Emily álma arról, hogy hercegnő lesz.

Forrás: face2faceafrica.com/

“Csak egy apa képes arra, hogy ilyen kalandra vállalkozzon” – mondta Jeremiah Heaton, akinek két másik – egy 10 és egy 12 éves – gyereke is van. Állítása szerint azt akarta, hogy gyerekei lássák, a világ végére is képes elmenni, hogy valóra váltsa álmaikat.

Ahhoz, hogy Heatont Észak-Szudán uralkodójaként ismerjék el, legkevesebb négy feltételnek kell teljesülnie: legyen a vidéknek állandó lakossága, meghatározott területe, kormánya és adminisztrációja a szomszédos országokkal való kapcsolattartásra. Emellett el kell, hogy ismerjék a mellette fekvő országok, vagyis Egyiptom és Szudán, és szükség van az ENSZ jóváhagyására is.

Forrás: newsone.com

Jeremiah Heaton – aki 2012-ben képviselőjelöltként indult a választásokon – azt tervezi, hogy beterjeszti az elismerésről szóló kérését az Afrikai Unióhoz. Idejét meg kívánja osztani az Egyesült Államok és az Észak-szudáni Királyság között, amíg gyerekei még tanulnak.

Exit mobile version