Hiszti: hagyjuk meg a gyereknek!

cafeblog/tunderpor | 2014. Szeptember 03.
Először is tisztáznám, mit értek hiszti alatt: amikor érvek nélkül, érzelmi zsarolással akarja valaki keresztülvinni az akaratát a másiknál. Eszközül választva a fenyegetést, számonkérést, múltbeli hibák felhánytorgatását és persze a sírást, rosszabb esetben a toporzékolást, ajtócsapkodást.

Ki látott már toporzékoló gyerkőcöt a boltban? Mit gondoltok ilyenkor?
Neveletlen? Akaratos? Esetleg, hogy a szülő hibája a jelenet? Vagy csak nyűgös a kicsi?

Lehet, hogy nem tetszik, de mikor egy felnőtt hisztériázik, akkor sincs különbség, leszámítva, hogy nevetségessé és még komolytalanná is teszi magát.

Két felnőtt, egyenrangú fél vitázni szokott. A vita hevében azonban az egyik fél gyakran úgy ítéli meg, hogy ide hiszti kell! Majd az hat!
Fontos tudni azonban, hogy innentől a gyermek és a szülő harca van porondon. Így egyenrangúságról szó sincs!

Érdemes rajta elgondolkodni, hogy a kapcsolatban kinek van “nagyobb” szüksége az effajta jelenetekre?

Gyerek és szülő szerepbe csúsznak bele a felek. Vagyis míg az egyik fél érzelmi zsarolással igyekszik elérni a célját, a másik szülői hatalmat gyakorol.

Kedvenc kérdéseim egyike:
Ki nyomja meg kinek a gombját? 

Mondjuk a nőnek szüksége arra, hogy gyermeki énjét így élje meg – esetleg a tanult mintái között ez az egyetlen konfliktuskezelési módszer. Vagy a férfi érzi úgy, hogy csak így tudja kordában tartani és kezelni a kedvest és a helyzetet. Itt ez még tovább bomlik az uralkodási vágyra, önbizalomhiányra és hosszan lehetne sorolni a háttérokokat…

Olvass tovább a Tündérpor blogon!

Exit mobile version