A kutyák olyan intelligensek, mint egy 5 hónapos gyerek

nlc | 2014. Szeptember 19.
Képesek felismerni a célirányos viselkedést.

A Milánói Egyetem kutatói 50, háziállatként tartott kutyán végeztek el egy olyan tesztet, melyet 5 hónapos gyerekeken szoktak. A kutyákkal végignézették, amint egy ember interakcióba lép két tárggyal, egy öntözőkannával és egy asztali földgömbbel. A kutató először a földgömbhöz nyúlt, a kutya pedig ekkor őt figyelte. Ezután felcserélték a földgömb és a kanna helyét, a kutya pedig továbbra is az embert és a földgömböt nézte. Amikor azonban az ember az öntözőkannával kezdett foglalatoskodni, a kutya figyelme is a kannára szegeződött.

A harmadik kísérletben a kutyák hosszabb ideig figyelték az embert az új tárggyal a megszokott helyen, mint a megszokott tárgyat az új helyen. Vagyis tulajdonképpen mindig oda figyeltek, ahol épp valami fontos történhet, pontosan úgy, mint az 5 hónapos kisgyerekek.

A kutatók mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy a kutyák is képesek felismerni a  célirányos viselkedést, pedig a tudomyány eddig úgy tartotta, hogy ez a tulajdonság kizárólag az emberekre, illetve a nem emberi főemlősökre jellemző.

Forrás: Daily Mail

Exit mobile version