Van egy régi gitárod? Most segíthetsz vele!

Fotózta: MTI / Kovács Tamás | 2014. Október 13.
Országos hangszergyűjtő akciót hirdet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány szegénységben élő gyerekek javára.

Hogyan segíthet a komolyzene beilleszkedni, felemelkedni, boldogulni? A Venezuelából átvett program lényege, hogy a nehéz körülmények között élő gyerekek a közös zenélés révén megtanulnak figyelni egymásra, és megtapasztalják, hogy ahogyan egy zenekarban, úgy a társadalomban is mindenkinek megvan a saját szerepe, feladata – ezzel önbizalmat nyernek.

Erre az elgondolásra épül az a program, amit a Máltai Szeretetszolgálat kísérleti jelleggel már bevezetett: Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tizenöt általános iskolájában indítottak speciális zenepedagógiai programot rászoruló családok gyermekei számára.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az érdeklődés nagy volt, ám a hangszer kevés, most ezért hirdetik meg a hangszergyűjtő akciót a Symphonia Alapítvánnyal közösen. A gyűjtést neves muzsikusok – Kocsis Zoltán, Szenthelyi Miklós, Mága Zoltán és Demjén Ferenc – is támogatják adományaikkal, de a szeretetszolgálat vélhetően bárkitől szívesen fogadja a segítséget.

Itt érdeklődhetsz a részletekről!

 

Exit mobile version