Hány éves korra érik meg a gyerek arra, hogy önállóan járjon iskolába? Mikor legyen saját kulcsa? Hogyan készítsem fel? A kérdésekre Füredi Katica pszichológustól kaptam praktikus tanácsokat.
Bizalom vs. aggodalom
A fiam óvodája csupán néhány száz méterre található tőlünk, ahová egykor jártam, emlékeim szerint jóval messzebb volt. Mégsem merült fel bennem, hogy gyermekem ovi után egyedül hazabaktasson, mindennap érte mentem, ahogy szülőtársaim is valamennyien. Persze az is lehet, hogy édesanyám egyszerűen csak jobban megbízott bennem, mint én a saját gyerekemben, vagy már jóval előbb szoktattak önállóságra, tovább dolgoztak, esetleg nálam kevésbé voltak aggódósak.
Hogy mikor járjon önállóan iskolába a gyerek, a kérdés mostanában igencsak aktuálissá vált nálunk. Nem írattuk napközibe, tanítás után végez, ezért nem tudok mindennap kora délután érte menni, és tízévesen talán már alapból is időszerű, hogy egyedül jöjjön haza.
Nincsenek kőbe vésett szabályok
Füredi Katica pszichológus szerint nem lehet fölállítani szabályt, minden családnak magának kell az iskolába járást kialakítania. A legfontosabb szempont a döntésnél, vajon a gyerek biztonságban érzi-e magát annyira, hogy vállalja az egyedüli hazajárást. Az sem mellékes, hogy szülőként felkészültem-e az elengedésre, mert ha körmöt rágva aggódom, akkor nem alakult ki bennem a bizalom a gyerekkel szemben, vagyis nekem nem kéne erőltetnem a dolgot.
Más kérdés, ha a munkaidő miatt kényszerülök az önálló hazajárás bevezetésére. Ilyenkor nincs választási alternatíva, ki kell alakítani a gyakorlatot a bizalommal együtt. A pszichológus szerint, ha lehetséges, ne dobjam egyből mély vízbe a gyereket, hanem fokozatosan készítsem fel az önállóságra. Egyszerűbb a helyzetük azoknak a gyerekeknek, akik eleve tömegközlekednek a szüleikkel, ismerik az útvonalat, a szabályokat, tudják, mire kell ügyelni. A változás életükben csupán annyi, hogy egyedül teszik meg a hazafelé vezető, megszokott utat. Ha a szokás az, hogy autóval hozom-viszem a gyereket, akkor eleinte érdemes elkísérni őt az iskolába, hogy rögzüljön benne az útvonal, és lássa, mire kell majd figyelnie. Menjünk együtt tömegközlekedéssel, vagy ha nincs túl messze az iskola, akkor sétáljunk az autó helyett.
Nem mindenki közelít jó szándékkal
Füredi Katica szerint fel kell hívnom a gyerek figyelmét arra is, nem biztos, hogy mindenki jó szándékkal közeledik felé. Meg kell tanítanom rá, soha ne menjen el idegenekkel, ne higgye el, ha valaki azt mondja, anyukád küldött érted, ki kell benne alakítani az egészséges bizalmatlanságot az ismeretlenekkel szemben. Jó megoldás, ha kitalálunk egy biztonsági jelszót arra az esetre, ha valaki rám hivatkozna, a gyerek pedig ilyenkor kérdezze meg a jelszót. Aki nem tudja, arról hamar kiderül, hogy nem a mi emberünk.
Növeli a biztonságérzetet az is, ha a gyerek az osztálytársaival együtt utazik, vagy sétál haza. Amikor többen közlekednek együtt, kevésbé valószínű, hogy rossz szándékkal közelítenének feléjük, mint ha magányosan gyalogolnak.
Jó megoldás lehet a mobiltelefon
A szakértő szerint, ha megnyugtat, adhatok mobiltelefont a gyereknek, ő pedig felhív, mielőtt elindul az iskolából, és azután is, amikor hazaért. Útközben viszont semmi esetre se vegye elő a táskájából, nehogy valaki kifigyelje, és elvegye, ellopja tőle. A szakértő kiemeli, mindenképpen hívjam fel a gyerek figyelmét arra is, ha erőszakkal akarják elvenni az értékeit, gondolkodás nélkül adjon oda mindent inkább, mint hogy veszélyeztesse a testi épségét.
Az egészséges, bizalommal teli szülő–gyerek kapcsolat segíti az önállósodást. Bízhatunk benne, a gyerek betartja mindazt, amiben megállapodunk.
Gyermekem tegnap először jött haza kulccsal a zsebében. Amikor késő délután hazaértem, csillogó szemekkel mesélte, ez a teljesen egyedül töltött délután már olyan igazán felnőttes volt…
Forrás: www.pszichozona.hu