Rács mögé kerülhet a strandon megfulladt kislány apja

dehir.hu | 2014. November 17.
A vád: gondatlanságból elkövetett emberölés.

2012 nyarán egy kislány családjával, szüleivel és négy testvérével Pest megyéből érkezett a Hajdú-Bihar megyei Földesre, együtt voltak a strandon. A hároméves kislány nem tudott úszni, ezért szülei a medencébe lépés előtt minden alkalommal mindkét karjára egy-egy karúszót tettek.

Délután a kislány édesanyja átment szálláshelyükre, a gyerekeket pedig az apa felügyeletére bízta. A férfi a kislánnyal és annak hatéves bátyjával átment a 90 centi mély gyógymedencébe, ahol egy házaspárral beszélgetett. A kislány a gyógymedencében a víz alá került, karúszói lecsúsztak, azokat testvére találta meg és mutatta meg az apának.

A kislányt a medence alján találták meg, életjelet nem mutatott, a strand úszómestere újraélesztést hajtott végre rajta. Az időközben megérkező mentőhelikopter a debreceni klinikára kórházba szállította. A  Gyermekgyógyászati Központ intenzív osztályán húsz napig küzdöttek az életéért, a kislány azonban meghalt.  Az orvosi jelentés szerint a gyermek halálát a vízbefulladáskor elszenvedett oxigénhiányos szervkárosodások és azok szövődményei okozták – írja a dehir.hu.

Az ügyben rendőrségi nyomozás is indult, s az apát gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg, mivel az ügyészség szerint a gyermek felügyelete során a kellő körültekintést elmulasztotta, nem figyelt kislányára.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 júliusában a férfit egy év fogházbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását ugyanakkor két évre felfüggesztették, így az apának nem kellett rács mögé vonulnia. Az ítélet ellen az apa és védője felmentésért fellebbezett, az ügyész ugyanakkor súlyosbítást kért. Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla tárgyalja az ügyet, az első ülés hétfőn lesz.

Exit mobile version