Négy férjét gyilkolhatta meg a gazdag özvegy

nlc | 2014. November 20.
Negyedik férje meggyilkolásának gyanújával őrizetbe vettek Japánban egy 67 éves, gazdag özvegyasszonyt. A ciánmérgezésben meghalt férj a hetedik elhunyt férfi volt, akihez a nőt gyengéd szálak fűzték.

Kakehi Csiszakónak 800 millió jen (1,7 milliárd forint) vagyona van. Negyedik férje, Kakehi Iszao 2013 decemberében, két hónappal a házasságkötés után váratlanul megbetegedett. Kórházban halt meg, a boncolás során ciánnyomokat találtak a vérében

Az emiatt indított nyomozás feltárta, hogy 2013 szeptemberében a “fekete özvegy” élettársa, egy 75 éves férfi szintén rosszul lett, amikor a pár étteremben vacsorázott, és ő sem gyógyult meg. A továbbiakban azután kiderült, hogy Kakehi Csiszako 1994-ben kezdett “flörtölni a halállal”, amikor is első férje 54 éves korában elhunyt. Újabb férjével, akivel házasságközvetítő révén találkozott, 69 évesen gutaütés végzett 2006-ban. Harmadik férjét 75 évesen érte a halál, 2008-ban. Ugyanebben az évben az akkor már háromszoros özvegynek egy szeretője halt meg, majd 2012-ben egy vőlegénye hunyt el motorbalesetben, azonban a boncolás során ciánt találtak vérében.

A nőt szerdán vették őrizetbe legutóbbi férje megölésének gyanújával. A rendőrök az után is nyomoznak, volt-e köze további élettársai halálához.

Japánban több “fekete özvegy” került már bíróság elé. 2012-ben Kidzsima Kanaét ítélték halálra három szeretője meggyilkolásáért.

Exit mobile version