Ha meghalljuk ezt a témát: felvilágosítás a szexuális erőszakról, a legtöbb szülőn úrrá lesz a tanácstalanság. Legfőképp azért, mert nem akarják a gyereket megijeszteni, leleplezni előtte a valóságot, hogy bizony vannak a felnőttek között rosszak. Pedig jóval nagyobb az esélye annak, hogy valaki molesztálni fogja őt, mint annak, hogy elüti egy autó. Ha tehát innen nézzük a kérdést, a szexuális erőszakról fontosabb beszélni, mint arról, hogyan kell biztonságosan átkelni az utcán. (Szakemberek szerint minden 5. gyerek áldozatául esik az erőszaknak a gyerekkora során.)
Ennek ellenére majdnem minden szülő hárítja a kérdést. Pedig lehet, hogy tudják, hogy az erőszaktevő 80 százalékban a gyerek ismerőse, leggyakrabban az egyik családtagja. De azzal már nem biztos, hogy tisztában vannak, hogy a legnagyobb veszély a 4–11 éves lányokat fenyegeti – vagyis a felvilágosítást nem lehet elég korán kezdeni.
Ami engem illet, én tavaly vettem elő a kérdést, amikor a nagyobbik lányom már kilencéves lett.
A szomorú apropót a “Sípos-ügy” adta, amiben engem is az döbbentett meg a legjobban, hogy olyan ember volt az erőszaktevő, akiben diákok is, kollégák is, szülők is maximálisan bíztak. Az eset után leültünk otthon, és én elmondtam a lányomnak mindent, amit fontosnak gondolok arról, hogy a teste az ő teste, senki nem érintheti meg az engedélye nélkül, az sem, akit jól ismer.
Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg aggódva, hogy “ugye még sosem történt ilyen?”. Jellemző az én magabiztos és okos nagylányomra, hogy a harmadik mondatom után lerázta az aggodalmamat azzal, hogy “jaj anya, tudom, ne félj, ilyesmi nem történhet meg velem, vagy ha igen, azonnal szólok neked!”. Némileg megnyugodtam, bár eldöntöttem, hogy a most hároméves húgával már óvodáskorában előveszem valahogy a kérdést.
Nézzük meg a legfontosabb szempontokat egy ilyen beszélgetéshez.
1. Megfelelő környezet és a lehető legtermészetesebb hozzáállás
A dolog valahol ott kezdődik, hogy olyan környezetben beszéljünk erről, ami mindkettőnk számára megnyugtató. Fontos, hogy ne sugározzunk félelmet, és érződjön, hogy nem kezeljük tabuként az erőszakot. A legfontosabb, hogy tudja a gyerek: azért beszélünk vele minderről, mert szeretjük, és mert azt akarjuk, hogy biztonságban legyen. Egyáltalán nem biztos, hogy találkozni fog az erőszakkal, de ha igen, fontos, hogy tudja, mit kell tenni ilyen helyzetben.
2. Minél korábban
Akár már óvoda előtt is kezdjük el a felvilágosítást, nem baj, ha még nem tud beszélni. Megfelelő alkalom lehet ehhez egy fürdés, ahol elmondjuk neki, hogy melyek az ő “privát” testrészei, és hogy azokat legfeljebb anya vagy apa érintheti meg, például mosakodásnál.
3. Tanítsd meg neki az intim testrészek tényleges neveit!
Ennek hiányában később nem tudja nevén nevezni, ha azokhoz kapcsolódóan történik velük valami rossz.
4. Mondd el neki, hogy kik azok a személyek a családban, akik nézhetik és megérinthetik az intim testrészeit!
Azt is, hogy csak akkor tehetik ezt meg, ha ennek köze van a tisztálkodáshoz vagy a biztonsághoz, egészséghez. Említsünk példákat neki (pl. orvosi vizsgálat). Értessük meg velük, hogy ha ettől eltérően történik valami, joguk van azt mondani, hogy “ne!”, “hagyd abba, mert ez rossz nekem!”, és azonnal szólni nekünk.
5. Tanítsd meg neki, hogy az intim testrészei különlegesek!
Ezzel összefüggésben könnyebb lesz megértetni velük, hogy azok csak az övék. Érintsük meg úgy, ahogy szoktuk, például tisztálkodás közben, és kérdezzük meg, hogy milyen érzés. Ha ne adj isten később valaki szexuális céllal közelít, könnyebb lesz a gyereknek azonnal megéreznie, hogy valami nagyon helytelen dolog történik. Muszáj tudniuk azt is, hogy amíg gyerekek, ők sem érinthetnek meg felnőtt embereket ezeken a helyeken, akkor sem, ha erre kérik őket.
6. Mondjuk el, hogy senkinek sincs joga bántani őt, még azoknak sem, akiket jól ismer
7. Bátorítsuk, hogy bízzon az ösztöneiben azzal kapcsolatban, hogy kivel érzi magát biztonságban!
8. Mondjuk el neki, hogy a titkokat elmondhatja a szüleinek!
A legtöbb erőszaktevő azzal próbálja megakadályozni, hogy az erőszak kiderüljön, hogy azt mondja az áldozatának: “Ez titok, ezt nem tudhatja meg senki, különösen a szüleid nem.” Tudassuk a gyerekkel, hogy nem lehet bízni olyan emberekben, akik ilyeneket mondanak.
9. Fontos, hogy tudja: ha bármi rossz történik vele, az nem az ő hibája
Azt is, hogy te hinni fogsz neki, és meg fogod őt védeni attól, hogy ez megismétlődjön.
10. Tartsd nyitva a szemed!
Nézd meg például, hogy kivel érzi felhőtlenül jól magát a gyerek, és ki az, akivel nem akar sosem találkozni.
|
A legfontosabb, hogy beszélgessünk a gyermekünkkel, és sikerüljön kiépítenünk benne bizalmat felénk, legyen szó bármiről – hangsúlyozza Bibók Bea szexuálterapeuta is. Ha egy szülő kora gyermekkorától kezdve megtanítja a gyermekének, hogy elérhető, jelen van, válaszol mindenre, amit a gyerek kérdez vagy jelez, akkor számíthat arra, hogy a gyerek képes lesz elmondani majd, ha bántalmazás éri. A nyílt, őszinte és szeretetteljes kommunikációnak megvan az a felszabadító üzenete, hogy “Ha szólok, választ kapok rá!”, vagy “Ha elmondom a szüleimnek, akkor segítenek és megvédenek!”. A szexuális nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Fontos, hogy a szexualitással kapcsolatos szavak és kifejezések használata ne keltsen a gyermekben félelmet, és képes legyen azokat rossz érzések nélkül használni. Ha bántalmazás éri és szeretné elmondani, de a szavak használata miatt szégyent érez, akkor ez meghiúsíthatja azt, hogy segítségért forduljon a szülő vagy más felnőtt felé. Tanítsuk meg nekik a nemi szervek hivatalos nevét, persze az sem baj, ha ezeknek vannak beceneveik is, amiket csak a család használ. A gyermek érdeklődésének megfelelő szexuális kommunikáció nemcsak az információtartalma miatt fontos, hanem azért is, mert oldott és felszabadult közeget jelent a szülővel. Olyat, amilyet sehol máshol nem tapasztal. A kölcsönös bizalom elősegíti, hogy elfogadja a szülő szexualitásra irányuló óvó mondatait is. Ha a szülő kialakítja a bizalmi légkört, akkor számíthat arra, hogy gyermeke elmesél minden olyan fontos történést, ami őt érinti, köztük azt is, ami szexuális zaklatásnak minősül. Meg kell tanítani a gyermeknek azt is, hogy szeresse a testét és vigyázzon rá, azaz legyen kapcsolata a saját testével és nemi szervével. |