Középpontban az ügyfél

Aegon | 2015. Február 13.
Az Aegon Magyarország az elsők között ismerte fel, hogy az ügyfelek elégedettsége a siker a záloga, ezért mindent meg is tesz a biztosító az ügyfélélmény növeléséért. Tavaly több hazai és nemzetközi díjat is nyertek kezdeményezéseikkel – erről kérdeztük Szombat Tamást, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettesét.

Mit jelent pontosan az ügyfélélmény egy biztosítónál?

Aki biztosítóként sikeres szeretne lenni, annak fel kellett ismernie, hogy ezen a piacon az árverseny mellett ma már szolgáltatói verseny is van. Nem elég tehát az árakat lenyomni, az ügyfelek egyre inkább elvárják, hogy az alapszolgáltatásokon kívül valamilyen pluszt is adjunk nekik, lehetőleg olyat, ami a konkurenciánál hiányzik. Meg kellett tanulnunk jobban odafigyelni arra, mit tapasztal meg egy ügyfél, ha az Aegonnal kapcsolatba kerül.

Miért jó ma az Aegon ügyfelének lenni?

Az egyik legrégebbi hazai biztosítóként úgy gondoljuk, folyamatosan az innovációra kell törekednünk, és ebben ügyfeleink igényeit, elvárásait, visszajelzéseit kell szem előtt tartanunk. Ezért sokkal aktívabb kapcsolattartásra törekszünk régi és új ügyfeleinkkel, hiszen kutatásainkból is látszik, hogy az emberek kétharmada folyamatos tájékoztatást, kapcsolattartást igényelne a biztosítója részéről. Egyre többet nyújtunk, de nemcsak szolgáltatásainkon keresztül, hanem a kármegelőzés területén is. Az általunk elindított Országos Kármegelőzési Program keretében a www.karmegelozes.hu oldalon bűnügyi statisztikákat, vagyonvédelmi és biztosítási tippeket teszünk közzé, és folyamatosan aktuális jótanácsokkal látjuk el az érdeklődőket. Tavaly teszt jelleggel indítottunk egy ún. lojalitás programot, azzal a céllal, hogy megköszönjük lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleinknek, hogy minket választottak. Idén kiterjesztjük a programot, és ingyenes baleset-biztosítást adunk azoknak az ügyfeleinknek, akik legalább két éve velünk gondoskodnak a lakásuk biztonságáról.

Hogyan fogadta akár a szakma, akár a közvélemény ezeket az újításokat?

Mind a szakma, mind az ügyfeleink, mind a szakmai partnereink elismerték a munkánkat, ezt jelzik számunkra a hazai és nemzetközi díjak. Tavaly ismét mi lettünk az “Év pénzintézete”, megkaptuk az “Év biztosítója” díjat kárrendezés kategóriában, elismerték ügyfélszolgálati tevékenységünket, és az általunk kezdeményezett Országos Kármegelőzési Program számos hazai díj mellett a rangos nemzetközi European Excellence Awardot is megkapta. Én személy szerint nagyon büszke vagyok ezekre az elismerésekre, mert azt jelentik számunkra, hogy közös munkánk, közös erőfeszítéseink célt érnek.

További információk

Exit mobile version