Mikor érdemes egy gyereknek feltenni a kérdést: “Mi szeretnél lenni?” Vekerdy Tamás szerint soha. “Hagyni kell, hogy maga jöjjön rá, maga mondja ki” − állította a szakértő több fórumon is. Ha ezzel tudnánk is vitatkozni, a házi felmérésünk előtt viszonylag borítékolható eredményként kezeltük, hogy hetedikes kora körül az ember még nagyon messze van attól, hogy körvonalazódjon számára a jövő. Mi csak egy tucat választ szedtünk össze, de a statisztikánk önmagáért beszél. Mivel mindannyian a média világában dolgozunk, ehhez képest 13 évesen egyikünk sem akart újságíró, szerkesztő vagy fotós lenni…
Adri: “Sokáig dögös rendőrnő szerettem volna lenni, ehhez képest hetedikes koromban aktívan készültem a színművészetire. Már a nagymamám és apukám is színész akart lenni, én pedig örököltem tőlük a színészi vénát. Színjátszószakkörös is voltam, minden iskolai darabban szerepeltem. Apával faltuk a verseket, ő tanított meg szavalni. Középiskolában a színművészetit felváltotta a táncművészetire való tudatos készülés, de lesérültem, úgyhogy maradt az írás.”
Anett: “Én állatorvos szerettem volna lenni, de aztán később rájöttem, hogy nem bírom az orvosi dolgokat, a műtétektől is rosszul vagyok, tehát az állatszeretet nem elég a szakmához.”
Judit: “Engem hetedikes koromban teljesen elvarázsolt a kémia világa, a részecskék, a molekulák, a periódusos rendszer és az egész szertár, ahol a kémcsövek és megannyi izgalmas készülék mutatták a csodát. A rajongásom egészen gimnáziumig kitartott, ahol egy életre elvették a kedvemet a tantárgytól.”
Cintia: “Odavoltam Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói című filmért, ezért eldöntöttem: én is régész leszek és eljutok Egyiptomba, ahogy a filmbeli professzor is. Az álmom megvalósult: elvégeztem az egyiptológia és a kulturális antropológia szakot az ELTE-n, és ösztöndíjakkal két évet is Egyiptomban tölthettem. További tanulmányaim nyomán a közel-keleti politika és az arab nyelv iránti érdeklődés – párosulva a bennem mindig is létező grafo- és hírvadászat-mániával” – azonban erősebbnek bizonyult a hieroglifák böngészésénél: így idővel online újságoknál kötöttem ki.”
Ádám: “Nekem 13 évesen még fogalmam sem volt arról, mi szeretnék lenni. De még csak körülbelül sem. Valahogy a gimnázium végére kezdett el vonzani az írás, el is végeztem érettségi után egy újságírói tanfolyamot, aztán egy évvel később a fotózásnál kötöttem ki.”
Éva: “Engem mindig is a biológia érdekelt, én etológus szerettem volna lenni. Gimnáziumot is eszerint választottam, el is kezdtem annak rendje-módja szerint a biológia szakot az egyetemen.”
Niki: “Színésznő szerettem volna lenni. Emellett mondjuk ki is tartottam közel 20 éves koromig, aztán mivel nem vettek fel a főiskolára, rendes elvetélt művészlélek módjára a média területén kötöttem ki.”
Szilvi: “Fogalmam sem volt, mi akarok lenni. Azt tudtam, hogy a magyar jól megy, és hogy jó lenne egy valamire való gimnáziumban kikötni, nagyjából ennyi. A gimnázium után esett le, hogy a pszichológia áll hozzám a legközelebb. Ehhez képest angol szakra jelentkeztem, és először angoltanár, majd újságíró lett belőlem.”
Adél: “Ha jól emlékszem, akkoriban éppen állatgondozó szerettem volna lenni. Később aztán az állatorvosi pályával kacérkodtam gondolatban. Gimiben is ezért jártam biológia szakos osztályba. De aztán szép lassan ráébredtem, hogy a humán tárgyak és a lélektan közelebb állnak hozzám. Később meg is próbálkoztam a pszichológia felvételivel, de nem sikerült. Így kötöttem ki a kommunikáció szaknál és végül az újságírásnál. De biztos vagyok benne, hogy ez még nem a végállomás.”