Hercegnőnek öltözött a nagybácsi az unokahúga kedvéért – videó

nlc | 2015. Március 25.
Amikor Jesse Nagy 4 éves unokahúga, Izzy ideges volt, hogy hercegnőnek kell öltöznie, a nagybácsi bámulatos dolgot tett érte. Együtt indultak moziba, ráadásul mindketten hercegnőnek öltözve.

Szerettem volna vele tölteni az időt, így tartottunk egy hercegnős napot. Ő olyan, mint én, csak kicsiben” – mondta Jesse Nagy annak a különös napnak kapcsán, amelynek sztárfotóiért most az egész internet rajong.
 
A férfi azt tervezte, hogy a hercegnős nap végén a moziban megnézik a Hamupipőkét. A hab a tortán viszont az volt, hogy a nagybácsi nagylelkűen felajánlotta, ő is felvesz egy hercegnős jelmezt, miután a kislány megjegyezte, hogy Jesse is ugyanúgy beöltözhetne, ahogyan ő teszi. “Kötöttünk egy megállapodást. A koronát végül neki kellett viselnie” – mondta a férfi.

A moziban természetesen kitűntek a tömegből. Egy alkalmazott lefotózta a kedves párt, majd megosztotta a hercegnős képet a Redditen, ahol azonnal szárnyalni kezdett a nézettsége. Rövid idő alatt több mint 1,7 millióan nézték meg. Jesse elmondta, hogy nem az ő ötlete volt a megosztás. Miután felkerült a kép a netre, folyamatosa csörgött a telefonja, és az ismerősei azt kérdezgették, hogy járt-e Alabamában a moziban. “Nem is vagyok fenn ezen az oldalon, úgyhogy azt sem tudtam, mi történik” – fogalmazott.

A hős nagybácsi azt is hozzátette, hogy ha Izzyt az ilyenek teszik boldoggá, szívesen újra megteszi érte, mert neki csak ez számít.

Forrás: ABC

Exit mobile version