Magyar szülők, akik mintha naponta megmásznák a Himaláját

Szentes Adél | 2015. Április 21.
Öt magyar szülő álmodott egy nagyot, és összefogtak azért, hogy megépíthessenek egy világújdonságnak számító játszótéri játékot, amelyen egészséges és sérült gyerekek együtt játszhatnak. A játékszer terve már kész, a kivitelezéshez azonban segítségre van szükségük.

“Mintha a Himaláját kellene megmászni mindennap” ezzel a hasonlattal írja le Török Flóra azt, amit egy közönséges játszótér-látogatás jelent neki sérült kisfiával és két egészséges gyermekével. Flóra egyike annak az öt szülőnek, akik 2013-ban kezdtek együtt gondolkodni arról, miképp tudnának olyan játszótéri eszközöket létrehozni, melyeken egészséges és sérült gyerekek együtt, önfeledten játszhatnának. Mert bár a Margitszigeten van egy hinta kerekesszékes gyerekeknek, azzal az egészséges gyerekeket sokszor nem engedik játszani, így az együtt játszás élményéből kimaradnak a kicsik. Márpedig a játszótér mint a szocializáció egyik első színtere remek kiindulópontot jelenthetne ahhoz, hogy a gyerekekből egymás iránt nyitott, elfogadó felnőttek válhassanak fogalmaz Flóra. Erre jól működő példákat lehet látni a skandináv országokban és az Egyesült Államokban is.

Öt magyar anya és egy apa akkor kezdett szervezkedésbe, amikor a munka világába való visszatérést tervezték 2013-ban. Eszmecseréiket hamarosan tett követte. Munka mellett, önkéntes alapon létrehozták a MagikMe projektet, aminek célja olyan játszóterek kialakítása ahol egészséges és sérült gyerekek együtt játszhatnak, egyenrangú társakként meséli Harsányi Eszter, a projekt vezetője. A kezdeményezés a nevét egy holland kifejezés nyomán kapta, jelentése: “Én is hadd!”

Ahhoz, hogy az álom megvalósulhasson, most egy nagy lépéssel közelebb kerülhetnek az ötletgazdák. Megtervezték ugyanis az első olyan játékot, amivel a kerekesszékes gyerekek is segítség nélkül, a kerekesszékből kiszállva játszhatnának. Ez világújdonságnak számít. Maga a játék egy speciális libikóka, amely a Labyrinth nevet kapta. Egy négy férőhelyes, rugós libikóka, két speciális biztonsági üléssel. A játékot a gyerekek együtt tudják mozgásba hozni, és ha elég ügyesek, akkor a közepén található labirintus közepébe bejuttathatnak egy pici hajót.

Ahhoz azonban, hogy a játék prototípusát legyárthassák, a szervezőknek segítség kell. 8 ezer fontra, vagyis nagyjából 3 millió 200 ezer forintra van szükségük. Negyven nap áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy ezt az összeget összegyűjtsék, ezért most azon vannak, hogy minél nagyobb tömeghez eljuttassák a kezdeményezésük hírét.

Ha sikerül a prototípust legyártatni, akkor az első ilyen játékot a XIII. kerületben, a Madarász Utcai Gyermekkórház mellett lévő játszótéren fogják felállítani. Harsányi Eszter elmondta, abban bíznak, hogy ha a játék népszerű lesz, több önkormányzat is igényelni fogja a játszóterein.

Azt szeretnék elérni, hogy minden fővárosi kerületben és a nagyobb vidéki városok játszóterein megtalálhatók legyenek ezek a speciális játékok a jövőben.

Így fog kinézni a Labyrinth nevű játék. Egy speciális rugós libikóka, biztonsági kiegészítőkkel ellátva, amely közös, együttműködéses játékot tesz lehetővé a gyerekeknek.

 

Aki támogatni szeretné a nagyszerű projektet, és szeretne részt venni egy világújdonságnak számító álom megvalósításában, itt léphet kapcsolatba a szervezőkkel. Adományozni pedig itt lehet.

 

 

Exit mobile version