Max 9 éves, és észrevettem, hogy nehezebben mozog, a felállás, a kocsiba ki-be ugrálás, ilyesmi gondot okoz neki. Nincs kedve sétálni, fájdalmai vannak, kedvetlen. Voltunk dokinál, volt röntgen és MR, ami kimutatta, hogy CEC nevű betegsége van, tehát valami nyomja a gerinccsatornáját.
“Holnap műtik Maxot. Hogy legyen így jókedvem?”
“Eriknek is hiányzik Max. Ráfeküdtem.”
Próbáltuk egy darabig gyógyszeres kezeléssel megoldani, de részben nem használt eléggé, másrészt a szteroidos cucc roncsolta a máját, így egy műtét mellett döntöttünk.
“csak a pórázt kapod vissza, ő ott marad. megmondod neki, hogy szereted, és mindenrendbenlesz, de hallani a hangodon, hogy félsz – hétfőn találkozunk – mondja a doki. hétfő. az három nap. még sosem volt ennyit idegen helyen. még sosem aludt máshol. 9 éve. Ancsa, Dokinéni ott lesz vele a műtéten. te nem leszel. és aztán sem két napig. mit gondol majd? mit gondol majd Demény, mikor egyedül megyek haza? és én hogy fogok aludni, enni, élni nélküle?”
A műtét pénteken volt, de bent kellett hagynom egész hétvégére, mert morfinalapú fájdalomcsillapítót kapott. Leborotválták a hátát, és a fájdalomcsillapító tapasz miatt az egyik lapockáját.
“Vacsorázott. És saját lábán ment ki pisilni. Macsócsávó. Tesóm.”
“Csupaszs*ggű már nagyon jönne haza…”
Hétfőn jött haza, most egy hónapig pihennie kell, pórázon sétálhat, lifttel megyünk fel az elsőre is. Gyógyszereket szed, fájdalomcsillapítót főleg, és elképzelhető, hogy fizioterápiára is lesz szüksége. Ő ebből most kb. semmit nem érez, csak futna, kergetné a galambokat, és hisztis, hogy nem szabad neki.
“Pörög, mint egy hároméves, de nem szabad neki. Kis séták, póráz, pihi. Ettől nem boldog.”
“Fel van háborodva a póráz miatt.”
“Gazdi nem nagyon érdekelte, de a galambokat meg akarta kergetni…”
“Kupac”