“A megtakarítás jelenti nekem a biztonságot”

OTP | 2015. Május 11.
Az OTP Bank megkérdezett négy sikeres magyar hölgyet arról, hogyan érhetőek el a kitűzött célok és mekkora szerepet kap ebben a pénzügyi tudatosság. Ezen a héten Lovas Rozi, a Magyar Színház ifjú tehetsége árulta el, számára a megtakarítás azért fontos, hogy biztonságban élhessen – magabiztosan. Hosszú távra tervez és tesz is a céljaiért. Nem garasoskodik, a folyamatos egyensúlyra törekszik.


Hogyan lettél színésznő?

Lassan, évek alatt alakult ki bennem, hogy színésznő szeretnék lenni. Gimnázium alatt, a színjátszó körben vált világossá számomra, hogy ez az irány lesz a nekem való, és később, az egyetemi felvételikor vált nyilvánvalóvá számomra: ez az én hivatásom.
A családom idejekorán gondoskodott a jövőmről, így egy percig sem voltak veszélyben a terveim. A szüleim mindenben tudtak segíteni. Amikor Kaposvárra költöztem, hogy ott járjak az egyetem színművészeti szakára, támogatták a lakhatásom, és az egyetem első időszakában a megélhetésemet is.

Hogyan váltál önfenntartóvá a tanulmányaid alatt?

Diákkoromban nyári munkával kezdtem. Hajnalban keltem, hogy kijárjak édesanyám pékségébe, így első kézből szereztem tapasztalatot a kétkezi munkáról, és hogy mit is jelent megdolgozni a pénzemért.
Egyetem alatt nagyon fontos volt, hogy a saját lábamra álljak, mindig igyekeztem kiokoskodni, hogyan tudok kijönni a jövedelmemből. Ösztöndíjas voltam, és még a tanulmányaim alatt szerepet kaptam a Made in Hungária című filmben. Innentől kezdve egyre több lehetőségem nyílt arra, hogy a szakmában bizonyítsak, melyekért rendesen kaptam fizetséget, és képes lettem végre eltartani magam. Mivel a szemléletet hoztam magammal, nem volt kérdés, hogy első pillanattól kezdve félre is tettem a bevételeimből.

Ha megtakarításról van szó, a rendszeresség a legfontosabb – mondta el Nyitra Győző, az OTP Bank igazgatója –, azaz hogy az ember minden hónapban különítsen el egy meghatározott, akár kisebb összeget. Ha mindezt konzekvensen, hosszú távon teszi, úgy a nagyobb célok is elérhetővé válnak, legyen szó akár lakásról, karriercélról, vagy a gyermek taníttatásáról és az életbe való elindításáról” – vonta le a tanulságot az OTP Bank igazgatója.

Miért tartod fontosnak azt, hogy legyen megtakarításod?

Az egyetem végeztével már egyedül is boldogultam, mégis az első mérföldkövet az átalakított pesti lakásom jelentette – ezzel gyakorlatilag beért a munkám gyümölcse. Szeretem okosan kezelni a dolgaimat, így a megtakarításaimat is. Nekem az jelenti a biztonságot és magabiztosságot a mindennapok során, hogy tudom, nem vagyok kiszolgáltatott helyzetben. A családom is arra tanított, készüljek fel a váratlan, előre nem látható helyzetekre. Ráadásul engem megnyugvással tölt el a tudat, hogy a keresetem nem folyik ki a kezemből, hanem valódi, látható eredménye van.

Exit mobile version