A tinilányok kétharmada le akar fogyni

nlc | 2015. Augusztus 03.
A reggelit és az ebédet is kihagyják a tinilányok azért, hogy fogyjanak. Még akkor is, ha valójában egyáltalán nincsenek felesleges kilóik.

2009-ben a 14–15 éves lányok 59 százaléka gondolta magáról, hogy túlsúlyos, míg öt évvel később már 64 százalék – derült ki Schools Health Education Unit felméréséből, melyben 78 000 tinédzser vett részt.

A megkérdezettek 17 százaléka bevallotta, hogy hagyott már ki reggelit azért, hogy fogyjon, míg minden negyedik lánnyal előfordult, hogy ugyanebből az okból az ebédet tagadta meg magától. Szintén népszerű fogyókúrás módszer a tinik körében, hogy igyekeznek kerülni a magas kalóriatartalmú ételeket.

A kutatásból kiderült, hogy már a 10–11 éves korosztályban is akadnak, akik szeretnének leadni pár kilót, a 12–13 éves lányoknak pedig az 51 százaléka fogyna.

Forrás: Daily Mail

Exit mobile version