Jobban teljesítenek a diákok, ha csak heti 4 napot járnak iskolába

nlc | 2015. Október 01.
Jobban teljesítenek a gyerekek azokban az amerikai iskolákban, ahol csak a hét négy napján van tanítás.

Amerikában már viszonylag sok iskolában bevezették a négynapos tanítást, a legkülönfélébb okokból, például a közüzemi vagy az utazási költségek csökkentése érdekében. Egy frissen megjelent tanulmány pedig kiderítette: a négynapos iskolahét jó hatással van a diákok teljesítményére. A vizsgált negyedik és ötödik osztályos tanulók például sokat javultak matematikából.

A négynapos iskolahét egyébként nem jelenti azt, hogy a gyerekek kevesebbet tanulnának: az óraszámuk ugyanannyi, mint a hagyományos rendszerben tanulóknak, csupán nem öt, hanem négy napra van elosztva. A kutatók éppen emiatt arra számítottak, hogy a hosszabb iskolában töltött napok rontják a tanulók teljesítményét, különösen a fiatalabb gyerekek esetében, akik rövidebb ideig képesek  koncentrálni. Ehhez képest azonban azt találták, hogy a négynapos iskolahét javítja az eredményeket.

Forrás: nymag.com

Exit mobile version