Kiszagolható a halál?

nlc | 2015. Október 03.
Már a szaglásunkkal is megbizonyosodhatunk arról, hogy egészségesek vagyunk-e. Sőt, orvosi tesztekkel azt is megtudhatjuk, milyen messze van még a vég – legalábbis az egyik legújabb tanulmány szerint.

Akár a várható élettartamot is megjósolhatja a szaglás időskori élessége. Amerikai kutatások arra következtetnek, hogy a szaglás romlása összefüggésben lehet az egészség hanyatlásával. Az orvosok különböző mérésekkel megmondhatják, életben lesz-e páciensük még öt évig. A kutatók 3000 felnőtt vizsgálatával elemeztek. A végeredményből kiderült, hogy a legrosszabb szaglásúak 39 százaléka 5 éven belül meghalt, viszont a jó orrúak közül csak a 10 százalék távozott.

Azt is kiemelték a tanulmány szerzői, hogy a szaglás hanyatlása nem áll közvetlen kapcsolatban a halállal, viszont korai figyelmeztető jel lehet. Így aki tartós változásokat tapasztal, jó, ha orvoshoz fordul.

57-85 éves önkénteseket kértek fel a Chicagói Egyetem kutatói a tesztelésre. Filctollhegybe itatott illatokat kellett felismerniük a résztvevőknek. A teszt során az életkort, táplálkozási és dohányzási szokásokat, a szociális helyzetet és az általános egészségi állapotot is vizsgálták. A leggyengébb szaglásúak élete volt a legnagyobb veszélyben az összetett elemzés szerint is.

Exit mobile version