46 év házasságról őszintén

nlc | 2015. Október 05.
Norma és Cecilio egy siket házaspár, akik 46 éve kötötték össze az életüket. Most leültek egy kamera elé, és őszintén beszéltek szerelemről, sőt szexről is.

Cecilio kezdte a beszélgetést, és elmondta, hogy ő 22 éves volt, amikor szerelmes lett az akkor 16 éves lányba, Normába. Hozzátette azért, hogy szerinte az életkor nem számít.

Cecilio ezután megkérdezte Normát arról is, miért ment hozzá, a hölgy elmesélte, hogy a szülei mindig is azt szerették volna, ha egy másik siket emberhez megy feleségül. Majd hozzátette, a szülei legalább annyira szerették a férfit, mint őt.

Elmesélték azt is, hogy voltak, akik nem hittek a kapcsolatukban, de nemcsak mindkettejük siketsége miatt, hanem azért is, mert egyikük tehetős családból származott, míg a másik szegényebb körülmények közül való volt. Sőt, Norma városi lány volt, míg Cecilio vidéki, Normának világos a bőre, a férfié sötétebb.

De Norma elmondja, hogy számára ezek a dolgok egyáltalán nem számítottak.

Elmondták, hogy nagyon szerencsések, hogy megtalálták egymást, aminek immár 46 éve.

Ezek után Norma megkérdezte Ceciliótól, hogy miért szereti őt még mindig. A válasz pedig egyszerű volt, és vicces. “A szex miatt.” Ezek után persze mindketten hatalmas kacagásban törtek ki.

Norma persze nem hagyta ennyiben a dolgot, hozzátette, hogy ők soha nem voltak senki mással együtt, ezért igen sokszor történt meg közöttük az együttlét. Ez az, ami mindig mosolyt csal az arcára.

De természetesen a vége a legmeghatóbb, amikor azt mutatják, hogy szeretik egymást.

Nézd meg ezt a kedves videót, ami nekünk is mosolyt csalt az arcunkra.

 

Exit mobile version