9 tipp: Így segíts a gyerekednek legyőzni az iskolai bántalmazóját

Kun Gabi | 2015. November 23.
Az iskolai bántalmazást nagyon is komolyan kell venni, nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert egy életre szóló lelki sérülést is összeszedhet miatta a gyerek.

Hatalmi harc és megszégyenítés

Az a szörnyű valóság, hogy iskolai zaklatás, csúfolódás, cikizés, anyázás van, mindig is volt és mindig is lesz, amíg az emberek olyanok, amilyenek. A gyerekek között hatalmi harc folyik, ki az erősebb, ki a népszerűbb, hol a helyük a társaságban. A magasabb önértékeléssel rendelkező gyerekekből ez a hatalmi harc, népszerűségi verseny hozza ki, hogy a többieket maguk alá rendelve cikizzék. Az alacsonyabb önértékelésűek közül pedig azért kerülhetnek ki bántalmazók, mert valószínűleg iskolán kívül nincsenek kiegyensúlyozott családban, vagy elnyomott helyzetben vannak, és kell találniuk valakit, aki fölött hatalmat gyakorolhatnak.

Az én gyerekkoromban is így volt, és most a lányaimon is látom, hogy ugyanezen mennek keresztül az iskolában: csúfolják, cikizik, bántják őket. Mindig akad egy osztályon belül pár gyerek, akik a bántalmazó szerepében a többieket froclizzák. Léteznek persze fokozatai ennek, kezdve onnan, hogy mondjuk csúfolnak valakit a szeplői miatt, egészen odáig, hogy megfenyegetik, hogy megverik, levágják a haját, vagy egyéb komoly testi sértést helyeznek kilátásba. Az egyértelmű, hogy egy kis cikizésre még legyint a szülő, de amikor már a gyerek testi épségét fenyegetik, akkor muszáj lépni valamit.

Négyféle bántalmazást különböztetünk meg:

Mivel mindannyiunkhoz eljutott már jó pár gyerek híre, akik az iskolai bántalmazás valamilyen formája miatt kárt tettek magukban, ezért rendkívül fontos, hogy a problémát felismerjük és tegyünk ellene szülőként.

Mit tegyél, hogy segíts a gyerekednek?

1. Tájékozódj a bántalmazás pszichológiájáról

Ne sajnáld rá az időt, olvass el pár cikket, könyvet a harag és a szégyen természetéről, mivel nagyrészt ez a kettő motiválja a zaklatókat. A szégyen egy természetes és erőteljes érzelem, amiről sokkal többet kell szülőként tudnunk, ha meg akarjuk érteni a szégyen mögött rejtőző fájdalmat. A gyerekek emiatt éreznek kényszert arra, hogy valahová mindenképp tartozzanak, mert ott biztonságban érezhetik magukat a társaságon belül, és nem kell tartaniuk a megszégyenítéstől. Ez a késztetés akár a legkedvesebb gyereket is beletaszíthatja a bántalmazói szerepbe. És a legszeretnivalóbb, legtehetségesebb gyerekből is csinálhat áldozatot.

“A legfájdalmasabb élmény: a szégyen. Olyan ez, mintha izzó vassal égetnék a bőrünket. Ha egy kisgyereket megszégyenítenek, isten tudja csak, hogy mit és kit fog elkerülni azért, hogy azt soha többé ne kelljen átélnie. Amikor az embert bántják, az olyan, mintha a szégyenteljes pillanattól fogva az embert leszögeznék, odaszögeznék ehhez az élményhez. Attól a pillanattól fogva túlélésre játszik.” (Feldmár András)
 

2. Fogadd el, hogy nem tudod megvédeni teljesen

Még a legbuzgóbb szülő vagy tanár sem tudja az iskolai bántalmazást teljesen kontrollálni, maximum annyira, mint például a későbbiekben a drogok iránti érdeklődést. Egyetlen szülő sem képes falat húzni a gyereke köré, hogy megvédje a bántalmazóktól és nehéz helyzetektől, feltéve, hogy kiengedi a lakásból. Amint kilépnek az ajtón, találkozni fognak a legkülönfélébb kortársakkal, és kénytelenek a beilleszkedési harcba beszállni.

3. Beszélj róla

Találj rá módot, hogy ezekről a bántalmazás okozta fájdalmas érzelmekről beszélgess a gyerekeddel. Az iskolai zaklatásról szóló könyvek, filmek és – ha vannak – saját élményeid mind segíthetnek megértetni a gyerekkel, mi történik vele, ha bántják, milyen érzéseket vált ez ki belőle, és szerinte hogyan érzik magukat a többiek, akiket szintén bántanak. A gyerekek még zsigerből empatikusak, bele tudják élni magukat mások helyzetébe, és másokon keresztül jobban meg tudják fogalmazni a saját érzéseiket is.

4. Tanítsd meg neki, hogy nézzen szembe a félelmeivel

Arra tanítjuk őket úgyis mindig, hogy legyenek bátrak: próbáljanak ki új ételeket, új élményeket, bátran álljanak ki a doki elé oltásért… Bátoríthatjuk akkor már őket arra is, hogy nézzenek szembe a szégyen érzésével, mert ha nem félnek annyira attól, hogy megszégyenítik őket, akkor kiveszik a bántalmazó kezéből a fegyvert.

5. Érezd át a fájdalmát

Talán már felnőttként nem emlékszel rá, milyen volt, amikor téged bántottak gyerekkorodban, és ma már le tudod magadról rázni a kritikákat észrevétlenül. De gondolj bele, hogy a gyereked most találkozik először ezzel a helyzettel, ezzel a fájdalommal. Ha lekicsinyled, és csak annyit mondasz neki, hogy rá se rántson, ne figyeljen oda a cikizésekre, akkor úgy érezheti, hogy még te sem érted meg őt. Pedig pont a szüleitől van a legnagyobb szüksége arra, hogy támogatásra, megértésre találjon.

6. Szőjetek terveket együtt

Dolgozzatok ki közös módszert a gyerekkel a bántalmazás elkerülésére, a probléma megoldására. Együtt erősebbek vagytok, mint külön-külön, ezért érdemes összedugni a fejeteket, hogy mit kellene tenni ebben a helyzetben. Amikor elmeséli, mi történt vele az iskolában, kérdezz úgy, hogy közben megoldási javaslatokat teszel neki: “És mi lenne, ha ilyenkor nem is válaszolnál?” Mindenre mond majd valamit, amitől újabb és újabb ötletekkel állhatsz elő te is és ő is. Ráadásul ha a megoldási folyamat részének érzi magát, sokkal hatékonyabban magáévá is teszi a módszereket, amiket kitaláltok.

“A gyerekeknek nem kell más, mint bátorítás, erősíteni kell bennük a hitet; képesek megcsinálni. Meg kell tanítani a gyerekekkel, beléjük kell vésni, hogy soha senkinek nincs joga ahhoz, hogy megszégyenítse őket.” (Feldmár András)
 

7. Legyen szuperhős

Az egyik legjobb taktika, ha arrafelé tereled a gyereket, hogy ne saját magát, hanem másokat akarjon megvédeni. Ez a “hős-érzés” azt eredményezheti, hogy sokkal bátrabban kiáll a bántalmazók ellen, ha egy másik gyereket kell védelmezni, mintha saját magáért kellene megtennie. Sokkal bátrabb és erőteljesebb lesz a fellépése ilyenkor mindenkinek, a gyerekeknek is. Ha pedig védelmező szerepben van, akkor a szégyen érzése sem találhatja meg. Ráadásul a gyerekek mások segítése érdekében sokkal könnyebben fordulnak segítségért a felnőttekhez, mint ha saját magukért kellene megtenniük.

8. Hangsúlyozd az erőszakmentességet

Olyan erőszakmentes hősökkel példálózz csak inkább, akik azt hirdették, hogy nem feltétlenül kell ahhoz jól nyakszirten vágni az ellenfelet, hogy befejezze a zaklatást. Nem a testi erő számít, hanem a lelki védelem: ha felvértezi magát a szégyen érzése ellen és nem tudják megalázni, akkor győzni fog. Érzelmi intelligencia kérdése ez, nem pedig a kemény ökölé.

9. Beszélj a tanárokkal és a szülőkkel

A bántalmazó gyerek szüleivel és tanáraival vedd fel a kapcsolatot, kérd meg őket, hogy találjatok közösen megoldást a problémára. A szülők általában teljesen elhűlnek attól, miket művel az iskolában a saját gyerekük, nem ilyennek ismerik otthon, a tanárok pedig segítőkészek, mert nekik is fontos, hogy béke legyen az osztályban.

Exit mobile version