Nem fekete-fehér történet egy válás, a család minden tagjának befolyásolja a további életét, és sok esetben ez a hatás egyáltalán nem rossz, sőt pozitív hosszú távon. Hajlamosak az emberek általánosítani és kijelenteni, hogy a szülők válása csak rosszat jelenthet egy gyereknek, pedig sokszor pont azt a nyugalmat és biztonságérzetet kapják meg a házasság felbontása után, ami előtte hiányzott az életükből, és amire nagy szükségük van az egészséges lelki fejlődéshez. Ám az minden esetben igaz, hogy jó párkapcsolati mintát nem sikerül a válással mutatnunk nekik, ezért tudatosan kell átadnunk a tapasztalatainkat, hogy aztán felnőttkorukban legyen esélyük a jó párkapcsolatra.
Szerencsére nem vagyunk statisztikák
A statisztikák szerint az elvált szülők gyermekei kétszer nagyobb eséllyel fognak maguk is elválni felnőttkorukban. Van egy kis szórás azért: a lányok 60 százalékban, míg a fiúk csak 35 százalékban válnak el. A nagy kérdés, hogy miért? A Survey of Families and Households kutatásban vizsgáltak erre a miértre választ keresve 13 000 háztartást, és többféle magyarázattal is szolgálnak.
Egyrészt azok a gyerekek, akik felbomlott családból jönnek, gyakran fiatalabban házasodnak, és akik fiatalabban házasodnak, azok gyakrabban válnak el. A másik magyarázat szerint válás során a gyerekek több hullámvölgyet élnek át, kevesebb a stabilitás az életükben. A legtöbb hullámvölgyet akkor élik át, amikor a szülők még marják egymást, és vergődnek a végső döntésig, a szakításig. A gyerekek számára ez az időszak a legnehezebb, és ez nyomja rá a bélyegét leginkább a későbbi párkapcsolataikra.
Mivel ekkor sérülnek lelkileg leginkább, ezért mindent el fognak követni a párkapcsolatukban, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe. Ez okozhatja azt, hogy mindenáron békét akarnak teremteni, stabilitást, nem hajlandók konfliktust vállalni a párjukkal szemben, inkább visszahúzódnak és tűrnek, bármi történik is velük. A megfelelni akarás és a konfliktuskerülés azonban időzített bomba egy párkapcsolatban, ezért épp ezzel teszik a legrosszabbat saját maguknak.
Szerencsére azonban nem vagyunk statisztikák, és élhetünk úgy, hogy abban hiszünk, hogy a múlt nem határozhatja meg a jelent, és a kapcsolatunk pont olyanná válik, amilyenné ketten tesszük, így tudatosan élve, elvált szülők gyerekeként sincs borítékolva a válás. Elvált szülőként pedig úgy segíthetjük a gyerekeinket, hogy a koruknak megfelelően nyíltan elmagyarázzuk nekik, hogy mi vezetett a házasság felbontásáig. Nem szidva a másikat, csak tényszerűen elmesélve, hogy előfordul néha, hogy már nem szereti egymást két ember, de ez még nem a világ vége, hanem egy új élet kezdete.
Pesszimista világkép
Az elvált szülők gyerekeire az is jellemző lehet, hogy a párkapcsolatokkal szemben egy negatív, pesszimista világkép alakul ki bennük, leginkább akkor, ha átélik a nagy konfliktusokat, veszekedéseket apa és anya között. Akár odáig is vezethet a pesszimizmusuk, hogy elzárkóznak a házasság gondolatától is, nehogy válásra kerüljön sor az ő életükben is.
A szülők azzal tudják megelőzni, hogy a gyerekeik negatívan viszonyuljanak a párkapcsolatokhoz, hogy maximálisan együttműködnek egymással. Ha tényleg a gyerek érdeke a fontos, akkor félreteszik a gyűlölködést, és inkább tisztelettel és civilizáltan viselkednek egymással, hogy megmutassák, lehet méltósággal és ember módjára kezelni a szakítást, békében élni tovább az életüket. A gyerekeknek segíthetünk, ha azt látják, nem kell teljes idegösszeomlást kapni attól, ha véget ér egy házasság, és nem kell rettegni egy kapcsolattól, azt feltételezve, hogy úgyis csúnya vége lesz.
Szorongással teli szerelem
Ez a pesszimizmus azt okozhatja a gyerekekben, hogy a randevúzásra, szerelemre szorongással tekintenek. Egyszerűen azért, mert a fókuszuk középpontjában sokszor a tönkrement kapcsolat áll, és előre feltételezik, hogy ugyanúgy végződik mindegyik. Inkább bele sem kezdenek egy párkapcsolatba, mert szoronganak attól, hogy majd megbántják őket. Sok esetben az áll ennek a hátterében, hogy a szülők válás után már feladták minden reményüket arra, hogy valaha szerelmesek legyenek, és azt a mintát mutatták, hogy nem érdemes kapcsolatot kezdeni lehetőleg senkivel, mert “minden férfi disznó” vagy “minden nő k*rva”.
Az ilyen szülők gyerekei elkerülik messzire a házasságot, így bebiztosítják magukat, hogy senki ne tiporhasson a lelkükbe. Csakhogy ez olyan magányossághoz, elszigeteltséghez vezethet, ami túlmutat a párkapcsolati problémákon, hiszen így nemcsak társat, hanem barátokat sem nagyon engednek majd közel magukhoz, mert minden emberben potenciális ragadozót látnak. Szülőként azt tehetjük, hogy egyrészt nem szidjuk a másikat és nem mondunk olyanokat, hogy “dögöljek meg, ha még egyszer pasit/nőt engedek be a házamba”, hanem szépen elmagyarázzuk a gyerekeknek, hogy még mi is reménykedünk abban, hogy egyszer megtaláljuk az igazit, de úgy tűnik, nem apa/anya volt az.
A bizalmi probléma
Az egészséges párkapcsolat bizalomra épül, ebben nincs vita. Viszont amikor olyan válásban van a gyereknek része, ahol a szülők között épp a bizalom roppan össze, akkor jó eséllyel nehezen fognak ők is megbízni jövendő párjukban. Hiába, a mintakövetés alól senki sem tud kibújni. A bizalom pedig sérülékeny dolog, amit könnyen átvisznek magukkal majd a saját párkapcsolatukba. Ha megkérdezünk egy tinédzser lányt például, akinek az apja megcsalta az anyját, akkor szinte biztos, hogy végtelenül mérges az apukára, és nem hajlandó megbocsátani neki. Később ezt a cserbehagyottság-érzést elviszi magával a saját kapcsolatába, és esetleg borzasztóan féltékeny nő válik belőle.
Az árulás érzése az egyik legerősebb érzés, amit szülőként a gyerekben kijavítani nehéz és komplikált folyamat lehet. Úgy tudunk mégis segíteni nekik, hogy ne alakuljon ki bennük bizalmi probléma, hogy félretesszük a saját haragunkat és csalódásunkat, megpróbálunk az exünkkel szívélyes, együttműködő szülői magatartást kialakítani. Mert azt egy szülő sem akarhatja, hogy a saját szerelmi csalódásai miatt majd a gyermekének is nehéz párkapcsolatai legyenek, tele megalkuvásokkal és kompenzálásokkal. Ha már úgy alakul, hogy válásra kerül a sor, vegyük elő a felnőtt énünket, és tényleg a gyerekek érdekét tartsuk szem előtt. Ezzel az egy dologgal segíthetünk nekik, hogy épségben érkezzenek meg a felnőtt párkapcsolatok világába.