Családi bravúr: a nevelt fiamnak 8 nagyszülője van

cafeblog/masodikfeleseg | 2015. December 01.
Nem, semmiféle biológiai csoda nem történt a famíliában, nem valamiféle orvosi ügyeskedésről szól a poszt, vagy hasüregben kihordott ikertestvérről, szóval már most ki kell ábrándítanom az olvasót, aki valami szaftos bulvárhírre vágyik.

Egyszerűen csak annyi történt, hogy két generációban is volt egy-egy válás, ami kissé megsokszorozta a nagyszülőket. Így állunk a nevelt gyermek esetében.

A férjem fiánál az a helyzet ugyanis, hogy az anyukája oldaláról adott egy nagyi + egy nagypapa, az apukája felől szintén egy nagyi és egy nagypapa, de az apai nagyszülei új párjai is hozzáadnak a történethez +1-et mindenből, azaz ő 3 nagymamát és 3 nagypapát könyvelhet el. Nem, nem várjunk csak, nem is mondok igazat: neki ott van még az én apukám is, akihez aztán végképp semmi köze, de ő is úgy tekint rá, ha nála vagyunk, mint az egyik kisunokájára. Ez összesen 3 nagymama és 4 nagypapa. Háh, és megint nem takarja a valóságot, amit mondok: megözvegyült édesapámnak is van ugyanis új párja, aki szintén szeretettel gardírozza a nevelt fiamat. Akkor megvagyunk: 8, azaz nyolc nagyszülő a végső összeg.

A folytatásért kattints a Második feleség caféblogra!

Exit mobile version