Szívesebben maradnak otthon gyesen a fiús apák

nlc | 2015. December 09.
Sajnálatos, de igaz: egy kutatás kimutatta, hogy azok az apák, akiknek kisfiuk van, hajlandóbbak otthon maradni, mint akiknek kislányuk.

Magyarországon még az is nagyon ritka, hogy fiús apukák maradjanak otthon gyesen, így talán mi ennek az eredménynek is örülnénk. A kutatást Kaliforniában végezték, ahol 2004-ben vezették be a fizetett szülés utáni szabadságot, és ezt követően 46%-kal nőtt a hajlandóság az otthonmaradásra a férfiak körében.

Ugyanakkor arra is fény derült, hogy az apák szívesebben maradnak otthon, ha kisfiukat kell nevelni. A megkérdezett apák közül sokan azzal indokolták ezt a tényt, hogy produktívabbnak érzik magukat, mikor kisfiukkal foglalkoznak.

A kutatást végzők szerint ez azért szomorú, mert már egészen csecsemőkortól szexista felfogásban nevelődnek a kicsik, ami hatással lehet a későbbi hozzáállásukra. Az is köztudott, hogy az újszülötteknek még nincs nemi identitásuk, így azonban egyből egy elvárt szexuális orientáció súlya nehezedik rájuk.

Forrás: TheFrisky

Exit mobile version