“A legó nem számít, csak a családod” – megható videó

Sz.A. | 2015. December 22.
Szívszorító karácsonyi videó, melyben kisgyerekektől kapunk tanulságos leckét az önzetlenségről.

Életük egyik legnehezebb döntésével szembesültek a következő kisfilm gyerek szereplői. Először arra a kérdésre vártak tőlük választ, mi lenne álmaik karácsonyi ajándéka. Volt, aki számítógépet, más óriási babaházat, legót, x-boxot mondott.

A következő kérdés az volt, mit szeretnének kapni vajon a szüleik. A kicsik erre is rögtön tudták a választ:

“Anyukám talán egy gyűrűt szeretne. Még sosem volt gyűrűje.”

“Valamilyen ékszert. Imádja az ékszereket.”

“Egy új tévét!”

Ezután jött a csavar a történetben. A gyerekek elé letettek két ajándékot. Az egyik az volt, amit maguknak kívántak, a másik, amit a szüleiknek szerettek volna adni. De azt mondták nekik, hogy csak az egyiket kaphatják meg. Dönthettek, hogy ajándékot szeretnének, vagy megajándékozni az anyukájukat vagy az apukájukat. És az eredmény? Minden gyerek inkább az ajándékozás mellett döntött, s inkább lemondott arról, hogy megkapja álmai játékát.

Az egyik kisfiú így indokolta a döntését:

“A legó nem számít, csak a családod.”

Egy kislány pedig így:

“Én minden évben kapok valamit a családomtól, de az anyukám nem kap semmit.”

És hogy mi lett az önzetlenségük jutalma végül? Természetesen az, hogy mindkét ajándékot megkaphatták. Nézzétek meg, mi volt a reakciójuk!

 

Forrás: Upworthy

Exit mobile version