A fiatal felnőttkori, gyermektelen időszakban minden olyan egyszerűnek tűnik. Még alig léptél ki a lázadó kamaszkorból, még hibáztatod egy nagy halom mindenért a szüleidet, a gyerekkor karnyújtásnyira van, de épp elég messze ahhoz, hogy már önálló felnőttként megállj a lábadon. A szüleid szülők, te pedig az ő gyerekük vagy, ezen a szemüvegen keresztül nézed őket egészen addig, amíg gyereked nem születik.
Szülés után leginkább olyan érzésed lehet, mintha a jól megszokott világodat kifordították a sarkaiból és a feje tetejére állították volna. Olyan alkalom ez az életben, amikor jó eséllyel ráébredsz, hogy a szüleid egész jól állták a sarat gyerekkorodban, és bámulod őket, hogy – az idő nagy részében – higgadtan oldottak meg egy nagy halom eléjük gördülő problémát. (Az is lehet persze, hogy neked pont olyan szülők jutottak, akik nem álltak a helyzet magaslatán, de olyankor is nagy tanulságokat tudsz levonni a feléledő gyerekkori emlékekből.) Amint eljutsz odáig az anyaság rögös útján, hogy elkezded értékelni a saját szüleid erőfeszítéseit veled kapcsolatban, mondd is el nekik pár kedves szóban, hogy mit gondolsz róluk.
Például elsőként mondhatod azt nemes egyszerűséggel, hogy “Köszönöm.” Utána pedig jöhet akár pont ez a nyolc fontos mondat:
1. “Örülök, hogy nemet mondtál.”
Minden gyerek sokáig akar fennmaradni, sajtos tésztát akar enni borsófőzelék helyett, és addig akarja bámulni a tévét, amíg el nem kocsonyásodik tőle az agya. De a szüleid azzal, hogy kijelölték a határokat és korlátokat állítottak, egészségesen és biztonságban próbáltak tartani téged. Azt mutatták ki vele, hogy mennyire törődnek veled. Most, hogy a te gyereked viselkedik úgy, mintha felrobbanna a feje, amikor nemet mondasz neki (amitől legszívesebben elköltöznél egymagadban egy barlang mélyére), rájössz, hogy a korlátok valóban fontosak és jelentős szerepük volt a te gyerekkorodban is.
2. “Az esti mesék sokat számítottak nekem.”
Minden mese, ami elhangzott, még akkor is, ha néha nyúlfarknyi volt, mert villámgyorsan szerettek volna ágyba dugni a szüleid, fontos tégla abban, hogy ma hogyan látod a világot. Átadták neked a könyvek szeretetét, új világokra nyitottak ezzel ajtót, melengették a lelkedet vele. Egy összetartozást erősítő hagyományt adtak a kezedbe, amit most tovább örökíthetsz a saját gyermekednek.
3. “A közös vacsorák voltak a legfinomabbak.”
Ahogy ott állsz most a konyhában és halvány fogalmad sincs, mit készíts vacsorára a gyerekeidnek, magadban elismerően gondolsz az anyukádra. Minden nap kitalálni valami újat, amit szeretnek is és örömmel megesznek a gyerekek, felér egy kisebb csodával. Felbukkannak benned a saját válogatós emlékeid, amikor a zöldbabot elrejtetted a krumpli alá, és remélted, hogy nem derül ki, míg 18 éves nem leszel. Pont ezt teszik most a te csemetéid is.
4. “Igazából szerettem, ha más vigyázott rám.”
Mélységesen átérzed most már, hogy anyaként muszáj néha leeresztened és távol lenned a gyerekeidtől. Ettől csak még jobban szereted őket, mert adsz időt magadnak, hogy kicsit hiányozzanak. A gyerekek persze előadják a világvégét, amikor elindulsz a szabad estéden és bébiszitterre hagyod őket ugyanúgy, ahogy te is műsoroztál annak idején, ha elmentek valahova a szüleid nélküled. A sírás persze azonnal abbamaradt, amint hallótávolságon kívülre kerültek és igazából remekül szórakoztál a felvigyázóddal.
5. “Igazad volt azzal a barátnőmmel kapcsolatban.”
Az anyukád azt mondta gyerekkorodban, hogy a lány, akit a legjobb barátnődnek tartottál, nem volt veled egyenes és egy igazi barát nem viselkedik így. De te nem hallgattál rá, mert gyerek voltál és mentél a saját fejed után. Ahogy most a gyereked sem hallgat rád, hiába látod, hogy épp nem jó társaságba keveredik és majd ő is csak 20 év múlva ismeri el, hogy igazad volt.
6. “Szerencsés vagyok, hogy mindig megvártál ébren.”
Talán más anyukák fejest ugrottak az ágyba, amikor a kamasz gyerekük elment bulizni, de lehet, hogy a tiéd is olyan volt, aki ébren megvárta, míg épségben hazaérkezel. Bóbiskolt a kanapén hajnalig, hogy rögtön meg tudjátok beszélni, mi minden történt veled a távol töltött pár órában. A saját gyermeked lehet, hogy még nincs ebben a korban, de valószínűleg te is ugyanilyen anyuka leszel, amikor elértek idáig.
7. “A rokonlátogatások viccesek voltak.”
A gyerekek gyakran ellenkeznek, duzzognak, utálják a rokonlátogatós hétvégéket, nem rejtik véka alá a véleményüket, hogy halálra unják magukat és inkább otthon számítógépeznének, tévéznének, falat bámulnának vagy a barátaikkal bandáznának valahol jó messze. Bármit, csak ne kelljen a felnőttek idegesítő csevegését hallgatni. Aztán anyaként ráébredsz, hogy van értelmük ezeknek a családi hétvégéknek, erősíti az összetartozás érzését a felnőttekben, gyerekekben, és jó így együtt lenni a távolabbi rokonokkal is.
8. “Sajnálom, hogy…”
Tetszőlegesen folytatható a mondat ezerféle módon. Sajnálom, hogy… kiabáltam, veszekedtem, vitáztam, ellenkeztem, verekedtem a testvéremmel, hazudtam, széttéptem az ellenőrzőm, és így tovább, a végtelenségig. Ha magadba nézel, rájössz, hogy a szüleid és testvéreid tulajdonképpen angyali türelemmel álltak hozzád gyerekkorodban – és te is hozzájuk. Mondd el nekik, milyen nagyra értékeled most már mindazt, amit tettek érted, nagy örömet szerezhetsz ezzel az egész családodnak.