A gyerekek még ösztönösen érzik, hogyan kell embertársaink felé közeledni. Ők még nyitottak és mosolyognak mindenkire és igen, köszönnek az idegeneknek is. Persze észnél kell lenni és tudni, érezni, hogy hol a határ. Az az ösztönösség, amivel a legapróbbak tájékozódnak, már a nagyobbacska gyerekekben sincs meg.
Nem, nem azt szeretnénk, ha mostantól felelőtlenül szabadon engednénk a gyerekeinket, hanem inkább azt, hogy az eszünk mellett a szívünkkel is gondolkozzunk – igen, a szívünkkel gondolkozzunk. A reakciók magukért beszélnek.