Gyerekek fosztottak ki tiszaszigeti nyaralókat

nlc | 2016. Március 04.
Vallomásuk szerint unatkoztak, ezért követték el a bűncselekményt.

A Szegedi Rendőrkapitányságra 2016. február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek betörtek három tiszaszigeti nyaralóba. A szegedi nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével két 13, egy 15 és egy 9 éves fiú gyanúsítható megalapozottan.

A gyermekkorúak meghallgatásuk során elmondták, hogy iskola után unatkoztak, ezért kerékpározni indultak. E közben döntöttek úgy, hogy “szétnéznek” a nyaralókban. Az eltulajdonított tárgyakat otthon rejtették el, ezeket a nyomozók a házkutatások során lefoglalták. A terheltek egy lopott kerékpárt unaloműzésképpen a Tiszába dobtak. Beismerték, hogy korábban egy szőregi telephelyre is betörtek, ahonnan éremgyűjteményt vittek el – számolt be a police.hu.

A Szegedi Rendőrkapitányság a 15 éves deszki fiú ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Gyermekkorú társai nem büntethetők, életkoruk miatt.

Exit mobile version