Apám!
Nagyon sokáig érlelődtek bennem a dolgok veled kapcsolatban, ráment 35 évem, de nem baj. Kiforrta magát a sok gondolat, mint egy jó könyv, és szeretném, ha tudnád, mit is gondol a te elsőszülötted. Igen, a fiad, aki egykor felnézett az apjára, a tekintélyszemélyre, az élő Istenre.
Kiskoromból arra emlékszem, hogy egy szekrénybe meredt tekintettel töltötted a napjaidat. CB rádiónak hívták akkoriban a szociális háló ápolására való eszközt, amelyre rá voltál kattanva. Biztos jó muri volt dumálni a haverokkal, ezt nem tagadom, csak közben családod is volt. Nem tudok felidézni olyan képet magamban, amikor velem játszottál volna, úgy igazán. Egy emlék van meg csupán, amikor felvittél a Gellért-hegyre és papírrepülőket hajtogattunk. Más nincs meg belőled.
Aztán leléptél. Magadra hagytad édesanyámat egy lakáshitellel és egy kisgyerekkel, aki értetlenül állt a tény előtt. Apa elment, és nem jön vissza többé. Édesanyám két állásban próbált a felszínen tartani bennünket, és emberfeletti erővel és akarattal megteremtette a biztos megélhetést kettőnk számára. Én is besegítettem, sőt még pénzt is kerestem: húsz fillért kaptam minden egyes plüsselefántért, amit a Singer varrógép alatt ülve a lábhajtányon tömködtem kötőtűvel.
Édesanyám helyetted is helytállt!
Neked mindeközben a gondtalan élet mellett új családod lett, és úgy egy éven át néha elvittél az új feleségedhez. Kezdtem megszokni a helyzetet, amikor a szobám nálatok egyszer csak átalakult, mert megszületett a húgom, Zsófi. Egyre kevesebbet kerestél és voltál velem, majd teljesen megszakadt a kapcsolat. Utáltam a húgomat, persze csak felnőtt fejjel érti meg az ember, hogy nem ő volt a hibás.
A következő kép rólad az általános iskolai ballagásom volt, amikor melóból hazafelé “beugrottál”. Gyermeki lelkemre egy pillanat alatt hatni tudtál, és egy pillanatra el is hittem, hogy az apám vagy, és szeretettel, a fiadként kezelsz.
18 éves voltam, amikor édesanya leültetett, és elmondta az igazat a távozásodról – és megkaptam az üzenetedet. Azt mondtad neki, hogy belőle egy utolsó kurva lesz, belőlem pedig egy drogos csöves valamelyik aluljáróban. Mellesleg apa nélkül meleg leszek.
Buta vagy, ez nem ezen múlik!
Azóta hálás vagyok ezeknek a gondolatoknak, mert begyújtottak addig ismeretlen rakétákat bennem, amelyek azóta visznek előre. Mellesleg itt döntöttem úgy, hogy nem szeretném a te családnevedet a magaménak tudni, így nevet változtattam, és felvettem édesanyám családnevét.
Tudod, amikor 25 évesen erőt vettem magamon, megkerestelek a nagybátyám unszolására (aki kisgyermekként férfit nevelt belőlem, helyetted). Eldöntöttem, mindegy, hogyan viszonyultál hozzánk, az apám vagy, és tartozom annyival, hogy megkereslek.
Ekkor még egy utolsót csalódtam benned!
Közölted, úgyis mész hétvégén a Pecsába a bolhapiacra, utána összefuthatunk. Megtisztelő volt ez a törődés, ami a szavaidon keresztül átjött. Végül is közel 20 év után több időt nem is kell egymásra pazarolnunk, igaz? Emlékszem, ott elfújtad bennem a gyertyalángot örökre, amely a hozzád vezető sötét és fájdalmas úton segített volna átjutnom.
Azt ígérted, keresni fogsz engem. Majd pont akkor csörgött a telefonom, amikor zuhanyoztam, nem tudtam felvenni, és kaptam tőled egy sms-t. “Ilyen mulya vagy, hogy fel sem mered venni a telefont?” Én pedig felhívtalak, és biztosítottalak róla, hogy ha összetalálkozunk, bebizonyítom, mennyire vagyok mulya. Érezted a hangomban a dühöt irántad, ezért leraktad a telefont és soha többé nem kerestél.
Évekkel később megkerestem a húgomat, és írtam neki egy levelet. Nem volt könnyű, de erős akaratot kaptam a hiányoddal, ami minden akadályt elgördít az útjából. Ebben jeleztem, rád már nem vagyok kíváncsi, érthető okoknál fogva, de ő a testvérem, és adjunk egy esélyt egymásnak. Olyan mereven zárkózott el ettől, hogy tudtam, benne van a te kezed is a dologban. El tudsz képzelni egy embert, akinek 20 éves korában előkerül a testvére, és egyáltalán nem kíváncsi rá? Vagy megijedhetett, mert nem is tudott rólam?
Hálás vagyok neked, mert megmutattad, mit hogyan ne csináljak az életben. Kiirtottam a hiányodat magamból, most már csak egy csodálatos ember, a 8 éves unokád kérdezi meg néha, hogy te hol vagy, és miért nem vagy a nagypapája? De ne aggaszd magad, az idő kíméletlenül el fogja végezni a dolgát, ebben biztos lehetsz.
Gondold át alaposan, mit hagytál magad után az életben!
Ákos
Még több nyílt levél az NLCafén!
- Nyílt levél a tanáromhoz: Köszönettel tartozom!
- “Te lettél az én igazi hősöm” – Nyílt levél az egyedülálló anyákhoz
- Az öngyilkosság nem önzőség – Nyílt levél az öngyilkos barátomhoz