Brutális gyilkosságért csak felfüggesztettet kaphat a kamaszfiú

nlc | 2016. Március 31.
Ahogy az ügyész fogalmazott: "gátját vesztett durvasággal" gyilkolta meg az édesanyját egy hatvani kamasz. Az anya személyiségzavaros volt.

Szalóki Zoltán heves megyei főügyész csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérték egy 17 éves hatvani fiúra, aki a vád szerint erős felindulásában megölte személyiségzavaros édesanyját.

Régóta bajok voltak

Szalóki szerint az együttélésük alatt felgyűlt konfliktusok vezettek oda, hogy a fiatalkorú meggyilkolta édesanyját, akinek eleve külön lakrésze volt a házban, mivel régóta pszichés problémákkal küzdött. Az asszony nem akarta kezeltetni magát, pedig kellett volna: az utcán idegeneket becsmérelt, és otthon is gyakran szidalmazta, fenyegette a családját, néha különböző téveszmékről fecsegett, sőt megtörtént, hogy elégette a pénzt, amit saját ellátására kapott.

Előkerült a balta és a kés

Tavaly június 4-én az anyuka először furcsán, majd egyre erőszakosabban viselkedett, ezért fia úgy döntött, hogy elmegy otthonról. A nő ezt ellenezte, majd heves vitát követően egy húsz centiméter pengéjű késsel a kezében berontott gyerekéhez, és megfenyegette, hogy megöli őt, sőt ezek után megsebezte a karján.

A fiú az ágyra lökte az asszonyt, majd kicsavarta a kezéből a kést, és legalább hatszor hasba szúrta vele, majd egy baltával többször a fejére sújtott. A nő azonnal meghalt.

Tettét követően a fiú az apja munkahelyére ment, ahol elmesélte a történteket, apja pedig kihívta a mentőket és a rendőrséget.

A Heves Megyei Főügyészség erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, majd felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, illetve a fiú pártfogó felügyelet alá helyezését kérte.

(via atv.hu)

Exit mobile version