Brutális módon ölte meg kollégáját, 16 évet kapott

nlc | 2016. Március 31.
Tizenhat év fegyházbüntetést osztott ki a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy jánoshalmi férfinak, aki még 2014 őszén kegyetlenül agyonverte egy munkatársát.

Tegnap tárgyalták a feleségét feldaraboló darnózseli hentes ügyét, ma pedig ítéletet hoztak egy korábbi gyilkosságban: a sértett és a jánoshalmi származású vádlott 2014 nyarától dolgozott együtt egy helyi vállalkozónál, kapcsolatuk jó volt. A vádlott 2014 októberében észrevette, hogy eltűnt ötezer forintja, a sértettre gyanakodott, de bizonyíték híján erről nem is kérdezgette őt.

Átverte, megverte

November 10-én egy harmadik munkatársukkal a vádlott tanyáján dolgoztak, estére berúgtak. A sértett elaludt, mire a vádlott kitalálta, hogy megpróbálja lopáson kapni. Bankjegyeket rakott ki az asztalra, majd alvást színlelt. Amikor a sértett felébredt, magához vett egy ötezrest, mire a vádlott felugrott és heves szidalmazások közepette ütlegelni kezdte a férfit. A sértett el akart tűnni a házból, de bántalmazója utána ment, és ott folytatta a verést, ahol abbahagyta, majd a magatehetetlen áldozatot kihúzta az udvarra, és tovább rugdosta őt. A sértett elvesztette az eszméletét, ekkor a vádlott szólt munkatársának, hogy vigyék el a férfit a tanyáról. Előbb egy bozótos területre cipelték, majd másnap a holttestet egy használaton kívüli kútba dobták. Az áldozat maradványait november 22-én találták meg.

Fegyverek is voltak

A vádlott még 2013-ban vett egy házilag visszaélesített kispuskát, egy pisztolyt és több mint ezerhatszáz lőszert. A gyilkosság után a fegyvereket és a töltényeket elásta, de azokat a rendőrök megtalálták.

Az eljárás során a 38 éves vádlott beismerő vallomást tett, a bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettében találta bűnösnek őt. Munkatársát bűnpártolás és segítségnyújtás elmulasztása miatt jogerősen három és fél évre ítélte a Kecskeméti Törvényszék.

(via atv.hu)

Exit mobile version