Tinilányok raboltak gyereket

nlc | 2016. Április 18.
Gyereket rabolt két brit lány, akik szinte még maguk is gyerekek. Megdöbbentő történet.

Newcastle egyik forgalmas áruházából rabolt el egy 13 és egy 14 éves tinilány egy 2 éves, színes bőrű kislányt azzal a szándékkal, hogy szexuálisan bántalmazzák.  A kisgyereken kívül cumikat, cumisüveget és babáknak készült tejet is loptak.

Miután észlelték a csöppség eltűnését, a hatóságok térfigyelő kamerák felvételeit tanulmányozva keresték a kislányt. Egy és háromnegyed órával később meg is találták elrablása helyszínétől három mérföldre egy parkban. Az elkövetőket szintén elfogták.

A tinilányok első meghallgatása a bíróságon már le is zajlott. A bíró döntésének értelmében  elektronikus nyomkövető eszközt kell viselniük és kitiltották őket Newcastle belvárosából. Legközelebb májusban állnak majd az ifjúsági bíróság elé.

Exit mobile version