A fontossági sorrendben alárendelődik minden a gyerekeknek
“Nem gondoltam volna az anyaságról, hogy igazából ez egy nagy önismereti túra. Olyan tulajdonságaimmal szembesítenek a gyerekeim, amelyekről nem akartam volna tudni lehetőleg soha. Azt sem gondoltam volna, hogy ennyire átrendezi az életemet, átveszi fölötte a hatalmat és irányítja majd minden szegletét. A fontossági sorrendben alárendelődik minden a gyerekeknek, a döntésekben az első szempont az, hogy velük mi lesz. Nem gondoltam bele, hogy az »a gyerek egy egész életre szól« közhely igazából nem közhely, hanem véresen komoly felelősség. És közben meg az egész egy nagy mosoly is, valahogy kiegyenlítik egymást a nehézségek és a vidám pillanatok.” – Gabi
Nem hittem el, amikor azt mondta az anyukám, hogy kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond
“Sosem gondoltam volna, hogy mekkora örömet okoz, ha két kis kar átölel és a fülembe súgja, hogy »Anya, szeretlek, mert te vagy a legjobb anyuka a Földön!«. Ez hetekre elegendő doppingszer. Álmomban sem jutott eszembe, hogy egyszer gyöngyöt fogok fűzni a WC-én ülve, mert éppen arra vágyik a lányom, és éjjelente próbálok egy olyan autót megrajzolni, ami többé-kevésbé hasonlít az igazihoz, hogy örüljön a fiam” – meséli Nóra, aki szerint az is furcsa, hogy annak ellenére, hogy csak kéthavonta csinál “gyerekmentes” programot, mégis iszonyú lelkiismeret-furdalása van.
Sosem gondoltam volna, hogy végigizgulom az egész napot, ha dolgozatot írnak, rettegek és nem alszom éjszakánként, ha elutaznak, hogy vajon mi lehet velük.
“Sosem gondoltam, hogy milyen nehéz lesz nemet mondani és nem megengedni nekik valamit, mert az szerintem nem jó, és hiába tudom, hogy igazam van, mégis rosszul érzem magam ettől. Nem hittem volna, hogy én, aki utáltam a focit és kicsit sem érdekelt, minden hétvégén focimeccsen állok majd, és vadul szurkolok a fiamnak, és képes leszek vele meccset nézni a tévében is, mert szeretné. Sőt elolvasom a focistákról szóló cikkeket, megnézem, ki hova igazol, hogy ne látsszak hülyének a szemében. Sosem gondoltam, hogy meg tudnám fojtani azt a gyereket, aki bántja az iskolában, aki miatt szomorú és panaszkodik. Pedig ezt nem nekem kell elintéznem, nem is teszem meg persze, de akkor is. És azt sem gondoltam volna sosem, hogy a legnagyobb örömöm az lesz, ha a gyerekem sikert ér el, valamit jól csinál, megdicsérik vagy kitüntetik: ilyenkor potyognak a könnyeim, és arra gondolok, hogy tiszta hülye vagyok, minek bőgök. Nem hittem el, amikor azt mondta az anyukám, hogy kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond: pedig igaza lett, és nosztalgiával gondolok a tejszagú, nem alvó kisbabáimra, akiknek cserélgetni kellett a kakis-pisis pelenkáit, meg virrasztani velük, mert persze napközben istenien aludtak, éjszaka meg nem nagyon, mégis mennyivel könnyebb volt!”
“Azt a napot sosem felejtem el, amikor a gyerek először aludta át az éjszakát”
“Egy gyerek kőkemény meló, amiről olyan nagyon sokat nem olvasni. Inkább csak azt, hogy milyen szuper érzés anyának lenni, és mennyire fantasztikus, amikor egy kisgyerek a világra jön. Természetesen mindez igaz, ettől függetlenül csöppet sem könnyű. A kisebbik gyerekemhez az első másfél évben ha csak egyszer keltem föl, akkor remek éjszakánk volt. Sosem hittem volna, hogy én, akinek legalább 8 óra alvás szükséges a vidám és termékeny naphoz, képes leszek arra, hogy zömében 3-4 alkalommal pattanjak fel a fiamhoz, és megnézzem, miért nem alszik. Fura módon azt sem éreztem, hogy zombi lennék a kialvatlanságtól. Azt a napot ugyanakkor sosem felejtem el, amikor a gyerek először aludta át az éjszakát. Az is felemelő érzés volt.” – Szilvi.