“Amikor ragaszkodsz a haragodhoz egy szituációval, traumával, emberrel vagy a körülményeiddel kapcsolatban, senki mással nem szúrsz ki, csak saját magaddal. A dühöd nem üt lyukakat az ellenséged szívébe – bármennyire is erős a telepatikus képességed –, inkább csak felemészti a saját energiáidat.
A mérged a legjobb részeidet gyilkolja le, egészen addig, míg egy üres héj maradsz, tele negatív, forrongó gondolatokkal. Rabszolgává válsz. Láncra ver a saját haragod.
Ezért amikor láttam a Facebookon, hogy feldobta a rendszer javaslatként, hogy barátkozzam azzal a fickóval, aki fiatalkoromban megerőszakolt, semmit sem éreztem. Nem mentem rá az oldalára, nem jelöltem be, és nem is kerestem rá semmilyen módon a nevére, hogy lássam, mi lett belőle. Egyszerűen csak nem érdekelt.
Úgy hangozhat, mintha tagadásban élnék, azon az ijesztő helyen, ahol meggyőzöd saját magadat, hogy minden rendben van, miközben egy bomba készül az arcodba robbanni. De nem.
- Volt idő, amikor rengeteget gondolkodtam rajta, hogy miért gondolta ez a fiú azt, hogy jó ötlet engem, az akkor 15 éves lányt megerőszakolni.
- Volt idő, amikor ütöttem-vágtam, ahol lehetett, azt kiabálva, hogy egy gusztustalan féreg (ugyanabba az iskolába jártunk, és pár háznyira lakott tőlünk, micsoda szerencse).
- Volt idő, amikor magamat büntettem azért, amit ő tett, semmire sem tartottam magam, és azt hittem, az vagyok, aminek ő látott engem: egy nagy kupac értéktelen semmi, még a kutyaszarnál is kevesebb.
A fiú döntése, hogy megerőszakol, elborított egy sor dominót az életemben, évekig olyan dolgokat tettem a hatására, amiket később mélyen megbántam. Most már viszont nincs bennem harag. Azt gondolhatod, hogy olyan nincs, hogy ne legyek dühös. Hogy lehet, hogy nem akarom kideríteni, hogy mi lett az erőszaktevőmből? Nem érdekel, mert a múltat meghagyom a múltnak. Nem kell, hogy érdekeljen, és nem kell az sem, hogy megbocsássak neki.
Nem is bocsátottam meg. Inkább továbbléptem. Évekbe telt, de most már jól vagyok. Sőt őrülten csodálatos életem van.
Nem vagyok Isten, hogy bűnbocsánatot osszak bárkinek. Ha ennek a férfinek megbocsátásra van szüksége, akkor a teremtőjéhez kell érte fordulnia. Saját magában kell lerendeznie. Nincs a kezemben a kulcs ahhoz, hogy ő jobb emberré váljon, csak egy régmúlt erőszak kapcsán vált részévé az életemnek. Én lezártam, a saját részét neki kell intéznie.
Csak remélni tudom, hogy a gonoszságát és erőszakosságát nem élte ki máson. Hogy nem egy vagyok a sok közül, és hogy már ő sem az az ember, aki akkor volt, aki kihasználta az ártatlanságomat és naivitásomat a saját örömére és hatalomvágyának kielégítésére.
Nem azért írom le a történetemet, hogy azt üzenjem neki, hogy megbocsátottam. Én csak saját magamnak bocsátottam meg, amiért sokáig azt hittem, hogy az én hibám volt, ami történt. Borzalmas bűntudattal éltem. Azért kellett magamnak megbocsátanom, hogy a közelembe engedtem. Nem azért bocsátottam meg magamnak, mert valamit rosszul csináltam. Már tudom, hogy a nemi erőszak sokkal több emberrel történik meg, mint amennyien bevallják. Teljesen független attól, hogy milyen társadalmi rétegből származunk, mi a szexuális orientáltságunk és egyáltalán, milyen neműek vagyunk.
Senki más nem hibás, csak az, aki elköveti az erőszakot. Mégis, olyan világban élünk, ahol erről nem lehet nyíltan beszélni.
Ez az írás nem miattam fontos. Nem vagyok már az az értéktelen nő, akinek egykor hittem magam. Sosem hittem volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni a bőrömben. Szabad vagyok, nem láncolom le magam. Nem is amiatt a férfi miatt fontos, akivé lett az erőszaktevőm. Lehet, hogy jobb emberré vált, lehet, hogy gyerekei vannak és boldog házasságban él. Lehet, hogy nem. Az én fejemben ő egy mentálisan beteg 18 éves fiú marad most már örökre.
Ez az írás azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik félnek megszólalni. Akik magukban tartják a haragjukat és a fájdalmukat. Akik bosszút akarnak állni. Akik megbocsátást akarnak nyerni valami olyanért, amit el sem követtek. Akik igazságot akarnak és békés éjszakákat. Nem kell megbocsátanotok a támadótoknak, de még saját magatoknak sem, hiszen ti nem tettetek semmi rosszat. Nem kell amiatt rosszul éreznetek magatokat, amiért képtelen vagytok jó szívvel gondolni arra az emberre, aki ilyet tett veletek. Arra viszont képesek vagytok, hogy felszabadítsátok magatokat a harag és a fájdalom alól, hogy utána élhessétek békében tovább az életet.
Nem kell, hogy úgy éljetek, mintha lenne egy “erőszak előtt” és “erőszak után” időszámításotok. Nem kell bélyeget nyomni a homlokotokra. Ne hagyjátok, hogy az erőszak határozza meg azt, hogy ti kik vagytok. Senki sem mondhatja meg, hogy ki lehet belőletek, csak ti magatok. Ha nem akartok leláncolva élni, akkor sikerülni fog a továbblépés, és eljön a pillanat, amikor már nem érdekel, hogy mi lett a támadótokkal. Ne nézzetek magatokra áldozatként. Az áldozat itt a támadó. Az a belül üres, beteg, instabil személyiség. Ő nem lelhet békére attól, amit tett, de ti igen. Nektek van esélyetek, hogy úgy keljetek fel egy nap, hogy azt érzitek: minden rendben van, jól vagyok.”
Olvass még többet az erőszakról:
- Hány aranyérem ér egy nemi erőszakot?
- Szépek és szerethetőek: nemi erőszak áldozatai Afrikában
- Ha sokat fizet érted a cég, akkor a nemi erőszak is belefér