Megvalósult rémálom: lábakat sodort partra a víz

NLCafé/MTI | 2016. Július 04.
Egy orosz házaspár és egy láncfűrész is eltűnt pár hete Fidzsin. Most néhány testrész előkerült.

A három hete eltűnt Jurij és Natalija Sipulin lábait moshatta partra az óceán egy Fidzsi-szigeteki strandon – írja a Fiji Sun című helyi lap.

A két pár láb egy nehezékkel ellátott hálóban volt, a rendőrség pedig a DNS-vizsgálat után jutott arra, hogy az oroszoké a testrészek.

A házaspár a Csendes-óceán déli részén található Fidzsi legnépesebb szigetén, a fővárosnak, Suvának is otthont adó Viti Levun egy farmot bérelt, ahonnan egy láncfűrész is eltűnt a hatóságok közlése szerint.

A Fiji Sun úgy tudja, hogy a két orosz állampolgár még 2011-ben települt át a Fidzsi-szigetekre, ahol zöldséget és gyümölcsöt termesztettek, alkalmanként pedig fotózást vállaltak. Egyik üzlettársuk a lapnak elmondta, hogy a pár anyagi gondokkal küzdött február óta, amikor gazdaságukat tönkretette a mintegy 900 ezer lakosú szigetországon végigsöprő Winston nevű szuperciklon.

A rendőrség hétfőn közölte, hogy búvárok segítségével folytatja a pár maradványai utáni kutatást a Natadola strand közelében.

Exit mobile version