Saját unokáját akarja megszülni halott lánya petesejtjével

nlc | 2016. Július 05.
Az utóbbi idők egyik legfurcsább perében született ismét ítélet.

Bejárta a világot annak a 60 éves asszonynak az ügye, aki pert indított 2011-ben meghalt lánya lefagyasztott petesejtjeiért, hogy azok mesterséges megtermékenyítése után kihordhassa az unokáját, unokáit.

Az asszony lánya 28 éves korában hunyt el rákban, és halála előtt állítólag megkérte az anyját, hogy hordja ki az unokáját, akit neki nem volt módjában megszülni. Mivel azonban ezt nem foglalta írásos végakaratba, az ügyben illetékes hatóság nem voltak hajlandó kiadni a petesejteket az elhunyt anyjának, aki ezt követően peres útra terelte az ügyet.

Az asszony tavaly pert vesztett a Legfelsőbb Bíróságon, a fellebbviteli eljárást azonban megnyerte néhány nappal ezelőtt. A petesejteket állítólag New Yorkban termékenyítenék meg, ismeretlen donortól származó spermiummal, bár az ügynek még nem feltétlenül van vége, az alperes még gondolkodik, miként reagáljon.

Forrás: bbc.com

Exit mobile version