Megszületett Gerzsonka testvére, azonnal el is vehetik

nlc | 2016. Július 14.
Gerzsonkát tavaly októberben hagyta magára az anyja, akinek hét gyerekéből ötöt az állam nevel.

Visszakapná gyerekeit annak a Gerzsonkának az anyja, aki a kisfiút egy miskolci lakótelep padjánál magára hagyta. Közben a nőnek megszületett egy újabb kisbabája, akit viszont a gyámügy elvehet, ha nincs hova hazavinnie az anyának.

A Tényeknek megszólaló nő nem érzi magát bűnösnek a  két és fél éves Gerzsonka elhagyása miatt. Gerzsonka nevelőszülőknél él, az eljárás alá vont nő pedig a napokban szülte meg hetedik gyerekét is.

Ezzel kapcsolatban nyilatkozott a miskolci gyámügy osztályvezetője, aki szerint ha a kicsit nincs hova hazavinni, akkor ő is állami gondoskodásba kerül. De Sáfrányné Vörösvári Ildikó azt is hozzátette, hogy továbbra is felülvizsgálják az anya körülményeit, azok javulása esetén pedig “a gyerekek életében is pozitív változás történhet”.

Exit mobile version