Kirúghatják az apát, mert megvédte gyermekeit az őket piszkáló osztálytársaiktól

nlc | 2016. Július 18.
Elveszítheti állását az apuka, aki szembefordult a gyerekeit piszkáló 11 éves sráccal.

Christopher Coopernél kicsit elszakadt a cérna, ekkor kezdett el kiabálni a 11 éves kisfiúval. Oka mondjuk volt rá: a kissrác állítólag már két hosszú éve rászállt Cooper gyerekeire, pokollá téve mindennapjaikat.

A pokolban pedig ezúttal semmi túlzás nincsen: a kilencéves Braiden már kórházba is került a fiú miatt törött csuklóval, a 11 éves Millie-t pedig bordán rúgták és eltörték szemüvegét is. Az apuka a rendőrségnek is próbálta jelenteni az esetet, de a hatóságok azt mondták, ezzel az iskolának kell foglalkoznia.

Ekkor kezdett ordítozásba Cooper. Tettéért végül pénzbírságot kell fizetnie, őt azonban sokkal jobban aggasztja, hogy ápolói állását is elveszítheti. A bíróság egyelőre nem áll Cooper mellett, a bíró azt is kiemelte, milyen “ironikus, hogy épp a piszkálódás miatt problémázott, mikor ő maga is azt csinálta a fiúval”, és hozzátették, hogy semmilyen körülmény nem teheti elfogadhatóvá, hogy egy felnőtt egy gyereket ilyen módon zaklasson.

Forrás: Metro

Exit mobile version