Fulladást okozhat a játszószőnyegek több mint fele

nlc | 2016. Július 26.
Játszószőnyegeket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az eredmény a legkevésbé sem megnyugtató.

Az NFH munkatársai összesen 12 fajta játszószőnyeget vizsgáltak laboratóriumban. Ezek közül hétnél találtak problémát.

Valamennyi, a laboratóriumi vizsgálaton nem megfelelőnek értékelt termék fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a gyermekekre nézve. Az akusztikai követelmények szempontjából is kifogásolt játszószőnyeg emellett a halláskárosodás közepes kockázatát is hordozza – közölte a hatóság.

A kifogásolt termékeknél a szabványban előírt húzóvizsgálat során a meghatározott erő hatására darabkák váltak le a játszószőnyeg valamely részéből. A húzóvizsgálat célja annak megállapítása, hogy a kisgyermek a játszószőnyegből – azt harapdálva, rágva, illetve a kezével húzva – le tud-e választani kis részeket. Ezek a gyermek szájüregébe kerülve, majd azt belélegezve elzárhatja a belső légutakat, ami fulladáshoz vezethet, vagy az oxigénhiány a gyermek maradandó agykárosodását okozhatja.

Egy fajta játszószőnyeg esetében az is kiderült, hogy a termék nem felel meg az akusztikai követelményeknek, mivel a zenélő részek által kibocsátott hang nyomásszintje a megengedettnél nagyobb.

A hatóság megteszi a szükséges lépéseket a nem biztonságos termékek forgalomból való kivonása és visszahívása érdekében.

Az évek óta rendszeresen tapasztalt hiányosságok miatt a gyermekjátékok továbbra is kiemelt szerepet kapnak a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálati programjában.

A veszélyes játszószőnyegek listáját itt, míg a biztonságosakét ide kattintva találod meg.

Exit mobile version