1. A családban maradás elve
Általános irányelv, hogy először a gyerek vér szerinti családját kell segíteni, hogy felnevelhessék. Ha erre ők alkalmatlanok, vagy nem élnek, akkor pedig először a tágabb rokonságból, baráti körből kell gyámot keresni, csak ezek után jöhet szóba az ismeretlen szülők által való adoptálás. Az USA-ban az állami gondozásból örökbefogadott gyerekek 89 százaléka a rokonok vagy a nevelőszülő családjába kerül.
Ez Magyarországon is alapelv, ám a gyakorlatban nem mindig sikerül alkalmazni.
2. Csökken a nemzetközi örökbefogadás
A más országból való örökbefogadás volumene tíz éve csökken. Egyre több ország csatlakozik a hágai egyezményhez, amely kimondja, hogy egy gyermeknek először a saját országában kell szülőket keresni, ha ez nem vezet eredményre, csak akkor kerülhet külföldre. Guatemalában tíz éve még a gyerekek egy százaléka, évi több ezer gyerek került külföldi szülőkhöz, az egyezmény elfogadása után ez évi pár tucatra csökkent, a többieknek országon belül találtak családot.
Az is megfigyelhető a nemzetközi szinteken, hogy egyre kevésbé lehet egészséges kisbabákat adoptálni.
Dél-Korea még a kilencvenes években is évi több ezer gyereket adott örökbe külföldi állampolgároknak, a társadalmi-gazdasági fejlődéssel ez mára pár százra csökkent. Kína idén szüntette meg az egygyerekes politikát, várhatóan itt is csökkenni fognak a külföldi örökbe adások.
A magyarok eddig sem fogadtak örökbe külföldről az ügy bonyolultsága és költségessége miatt.
3. Gyerekkereskedelmi botrányok
A másik oka a nemzetközi örökbefogadás hanyatlásának. Egy nemzetközi adoptálás költsége ma akár 10-12 millió forintnak megfelelő összeg is lehet. Ennek csak töredéke marad a fejlődő országban, de ez is őrült csábító, hogy minél több babát “leszállítsanak”. A világ árvaházaiban élő gyerekek 90 százalékának él legalább az egyik szülője! Sokszor azért kerülnek be az intézetbe, hogy rendes táplálékhoz, gyógykezeléshez vagy iskoláztatáshoz jussanak. Ám a nagy összegek a család helyreállítása helyett inkább a külföldi adoptálásra csábítanak. Az árvaházak sokszor fizettek a gyerekek “felhajtóinak”, akik elrabolták, megvásárolták, vagy trükkökkel csalták ki a kicsiket családjuktól. Erről az örökbefogadók nem tudtak, ők azzal a nemes szándékkal vágtak bele, hogy otthont adjanak egy elhagyott vagy árva gyereknek. Ilyen botrányok sorra derültek ki olyan nagy küldő országokban, mint Guatemala, Kína, Etiópia. A botrányok hatására sorban zárták le országok a nemzetközi örökbefogadási programjukat.
Miután amerikai szülők több orosz gyereket durván bántalmaztak vagy visszaküldtek, Oroszország betiltotta a gyerekek Egyesült Államokba való örökbe adását. Amerikában a túl problémás (általában külföldről örökbefogadott) gyerekeket netes csoportokban hirdették meg az örökbefogadó szülők, és adták tovább ellenőrizhetetlen módon.
Magyarországot nem érinti, nálunk az örökbefogadás ingyenes, az egyetlen komolyabb nemzetközi botrány a Czeizel-ügy volt húsz éve.
4. A színvakság vége
A huszadik század második felében a más rasszból örökbefogadók (általában fehér szülők, akik színes bőrű babát vállaltak) úgy gondolták, hogy a rasszizmus már “nem téma”, nem kell a bőrszínnel foglalkozni. Ma az amerikai szakértők azt javasolják, nem helyes, ha egy fehér család úgy nevel fel egy ázsiai vagy afrikai kicsit, hogy nem foglalkozik az eltérő származásával. Lehet, hogy a fehér, középosztálybeli szülő nem tapasztal rasszizmust, de a gyerekek igenis találkoznak az előítéletekkel, akár támadások, akár pozitív sztereotípiák formájában. Az amerikai álláspont szerint nem mindenki alkalmas más rasszból való gyerek nevelésére, de aki vállalja, az tartson valamennyire kapcsolatot a gyerek származási kultúrájával, a gyerek legyen tisztában az eredetével, legyen alkalma társakkal találkozni.
Itthon a roma gyereket nevelő nem roma családok tudnak meríteni ezekből a tapasztalatokból.
5. Nyitottság
Amerikában az újszülött-örökbefogadások többsége teljesen nyílt: a két család ismeri egymást, és később is tartják a kapcsolatot. Akár személyesen is, mikor a vér szerinti anya (esetleg apa) afféle távoli rokonként van jelen a gyerek életében. Sok örökbe adó feltételt szab (például katolikus, egygyerekes, harmincas párt akar stb.), és az egyik gyakori kérés, hogy tudjon a gyerek későbbi sorsáról. A gyerek számára a vér szerinti szülő nem fantázia, akit majd felnőttkorban keres meg nagy gyomorgörcs közepette, hanem az életében folyamatosan jelen levő ismerős. Persze, a kapcsolatot menedzselni kell. Számos tanácsadó cikk foglalkozik az előzetes kapcsolattartási megállapodás szövegezésével, a látogatásokkal, vagy azzal, ki nevezheti magát Mamának, de olyan sajátos helyzetekkel is, mint hogy hogy mondják meg az örökbefogadók a szülőanyának, ha elváltak.
Itthon a nyílt örökbefogadás általában annyit jelent, hogy a szülés körül találkoznak a felek. A kapcsolattartás ritka, ahol van, ott is évi egy fényképküldésre szorítkozik. A közvetítő civilek nem támogatják a közvetlen kapcsolattartást.
6. Facebook
A közösségi hálózatok teljesen új távlatokat nyitnak az örökbefogadásban. Míg azelőtt egy örökbefogadott általában csak 18 éves kora után, hivatali segítséggel kereshette meg a vér szerinti szüleit, ma ez pár másodpercbe telik az interneten. Sőt, az örökbe adó szülők és vér szerinti testvérek is megtalálhatják a gyereket. Különösen aggályos, ha mindez az érzékeny kamaszkorban történik, és olyan vér szerinti szülőkkel, akiktől bántalmazás miatt vették el a gyereket. A titkolózás, de a nettől való eltiltás sem jó megoldás, az örökbefogadó szülőknek tudatosan kell készülniük az új helyzetre. A gyereknek tisztában kell lennie a saját történetével, és hogy milyen helyzet fogadhatja a szülőcsaládjában. Ha az örökbefogadó válaszol a gyerek kérdéseire, ha a téma nem tabu otthon, akkor legalább felkészültebben fog neki a keresésnek. Teljesen új helyzet, a szakemberek is készületlenek, de ezt a szellemet már nem lehet visszagyömöszölni a palackba.
Nálunk szintén fennáll a netes keresés lehetősége, de az örökbe adók eddig jellemzően nem keresték a gyereket.
7. Árvaházak helyett
Világtrend az intézménymentesítés, hogy nagy gyerekotthonok helyett családi gondoskodási formában helyezzék el inkább a gyerekeket. Az intézményben felnövő gyerekek számos ártalomnak vannak kitéve, sérülhet a kötődésük, kevesebb személyes figyelmet kapnak, emellett az intézeti forma drágább is. Nyugat-Európa már a világháború után bevezette, Kelet-Európában most zajlik az intézmények kiváltása, a fejlődő országokban is léteznek rá törekvések.
Magyarország is bevezette pár éve, elvileg kisgyerek már csak nevelőszülőnél élhetne, a gyakorlatban ennek a jelentkezők száma szab korlátot.
8. Anyakönyvi kivonat
Új mozgalom, hogy az örökbefogadott gyerek megkaphassa az eredeti születési anyakönyvi kivonatát. Ma a legtöbb helyen egy “hamis” anyakönyv készül az örökbefogadáskor, ami az örökbefogadókat vér szerinti szülőnek tünteti fel, az eredeti papírt általában bevonják. Az örökbefogadottak identitásához fontos lenne az eredeti dokumentum, a rajta szereplő nevek pedig a származásuk ismeretéhez. Az örökbefogadás nem radírozza ki, hogy ők megszülettek, erről tanúskodna az eredeti irat. Mindenki más megkapja az eredeti anyakönyvi kivonatát, csak ők nem.
Magyarországon is új anyakönyvi kivonat készül, a felnőtt örökbefogadott még a szülők hivatalos megkeresésekor sem kapja meg a régit. Egyelőre különösebb felháborodást sem okoz a téma.
9. Közösségi finanszírozás (crowdfunding)
Az Egyesült Államokban egy újszülött örökbefogadása vagy egy nemzetközi baba örökbefogadás 10-12 millió forintba kerül. Ennyi pénz ott sem figyel mindenkinél a széfben, így sok szülőjelölt a közösségi oldalakon próbálja összegyűjteni a pénzt adakozóktól. A jelenség régebben is létezett, akkor jótékonysági sütivásárokon gyűjtöttek az örökbefogadók. A net nagy lendületet adott a témának, számos weboldal és szervezet jött létre kifejezetten az örökbefogadás költségeinek közösségi finanszírozására. Az egyik ilyen honlapon csak az első két és fél év alatt egymilliárd forintnak megfelelő dollárt dobtak össze. Az örökbefogadóknak jó hír, hisz közelebb kerülnek a vágyott gyermekhez, de számos etikai dilemmát is felvet. Mennyire ízléses közadakozásból gyereket vállalni? Mi fog szólni a gyerek, ha megtudja, hogy összekalapozták rá a pénzt? És főleg: miért nem inkább az általában szegény származási családok segítésére fordítják ezt a pénzt az adakozók? Annál is inkább, mert sok család több gyerek mellé, karitatív szándékból vállal külföldi bébit. A tízmillió forintból elég sok mindent el lehetne érni egy fejlődő országban. Egyébként Amerikában létezik ingyenes örökbefogadás is, ha valaki idősebb gyereket vállal a belföldi állami gondozásból.
Magyarországon az örökbefogadás ingyenes, ez a trend teljesen ismeretlen nálunk (szerencsére).
10. Embrió örökbefogadása
Az egyik oldalon ott vannak a gyerekre vágyó párok, a másik oldalon a lombikeljárások folyományaként tömegesen lefagyasztott, sorsukra váró embriók. A genetikai szülő, ha már nem akar több gyereket – a kutatási célra felajánlás és megsemmisítés mellett – rendelkezhet úgy is, hogy valaki más hordja ki az embriót. Az USA-ban a két legnagyobb klinikán már 2011-ben is több mint 300 gyerek született adományozott embrióból. És fellendülés várható. A procedúra egyik véglete az anonim szervadományozáshoz hasonlít, mikor a felek nem ismerik egymást, a másik véglet pedig tényleges örökbefogadásként kezeli az embrió átadását, a genetikai szülő kiválaszthatja az “örökbefogadót”, s esetleg később tartják is a kapcsolatot a gyerekkel. Sok hasonló kérdést felvet egy ilyen helyzet, mint a tényleges örökbefogadás: megmondják-e a gyereknek, kinek mondják el, hogy kezeljék az eltérő genetikai örökség létét a családban. A költsége viszont csak a fele-negyede egy újszülött örökbefogadásának.
Magyarországon is létezik embrióadományozás, de teljesen anonim, a felek soha nem ismerhetik meg egymást, a donor azt sem tudhatja, született-e gyerek az akcióból. A magyarok egyelőre kivárnak a fagyasztott embriókkal, adományozásuktól és elfogadásuktól is idegenkednek.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- Egyedülálló anya vagyok, két örökbefogadott roma kisgyerekkel
- “Akkor volt a legnagyobb sírás-rívás, amikor az egyéves kisöcsémet elvitték”
- “Euforikus élmény volt, hogy ez az én tejem” – szoptatás örökbefogadó anyaként
- “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai