Ostorral verte gyerekeit az apa

nlc | 2016. Szeptember 09.
Iszonyatos dolgokat kellett átélnie két kisgyereknek kegyetlen apjuk mellett.

2011 júliusától egyedül nevelte két kisgyermekét egy farmosi férfi. Az apa rendszeresen italozott, annak ellenére is, hogy a család bevétele csekély volt.

A férfi sokszor bántalmazta a gyerekeit: beléjük rúgott, vesszővel, ostorral verte őket. A házimunkát is a gyerekeknek kellett elvégezni, de fát is gyűjtöttek, és vizet hordtak, akár éjszaka is. A gyerekeknek a boltban hitelbe kellett vásárolniuk, azonban ha ez nem sikerült, az apa azért is megverte őket. Ha a gyerekek sírtak, felhangosította a tévét vagy a rádiót, hogy senki ne hallja meg őket.

A borzalmak 2015 júliusáig tartottak, a gyerekeket akkor nevelőszülőknél helyezték el.

A vádlott magatartásával a két kiskorú testi, értelmi, érzelmi fejlődését veszélyeztette.
A Nagykátai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a férfit, akinek
bűnösségéről még ezután dönt majd a bíróság.

ugyeszseg.hu

Exit mobile version