Új közösség, új baktériumok, új veszélyforrások: az iskola közege nem csak szociálisan teszi próbára a gyerekek beilleszkedési képességét. A korábban csak a családdal és pár jó baráttal közvetlenül érintkező gyerkőcök hirtelen akár 30 kortársukkal találják magukat egy teremben, akiktől – ha az immunrendszer nem edzett eléggé – mindenféle nyavalyát el lehet kapni. Lehet, hogy az egyik kisgyerek csak hordozza a kórokozót, míg a másik, legyengült szervezetet teljesen ledönti a lábáról. Ezért fontos, hogy felvértezve, akár a szokásosnál is jobban megerősítve az immunrendszert vészeljük át együtt a sulikezdést. Nemcsak a friss iskolakezdőkre igaz ez, hanem a nyári szünet után visszatérőkre is, de a szakemberek egyetértenek abban, hogy a legkisebbek és az iskola- vagy osztályváltók vannak a legnagyobb veszélynek kitéve ilyenkor.
A suliba járás új életszakasz, a gyerek bár várja mindezt, nem tudja előre elképzelni, mivel jár majd. Az új közösség mellett próbára teszi a kicsiket a korán kelés, a megfelelni vágyás okozta esetleges szorongás, teljesítménykényszer. Úgy érezheti, hogy a szülők és a tanárok részéről is ismeretlen, új elvárások nehezednek rá. Ehhez hozzá jön a felnőtteket is próbára tevő csípős, párás, hideg idő, a hűvös reggelek, a kevesebb napsütés… hirtelen olyan, mintha a gondtalan nyár csak egy álom lett volna. Nem csoda, hogy nem csak lelkileg, testileg is könnyen elhagyja magát ilyenkor az ember.
Ilyenkor nagyon fontos a rendszeresség és az, hogy érezze, egy biztonságos háttérországból indul el minden reggel. A tanszerek közös beszerzése mellett ki kell alakítani a napi rutint is, mikor tanul, mikor pihen, és nem utolsósorban mit és mikor étkezik a gyerek. Sajnos a legtöbb iskola nincs a szülők segítségére a kiemelten egészséges élelmiszerek tekintetében, az otthon megszokott jó minőség után a gyereknek nehéz lehet megszokni a menza menüjét. Pedig a gyomor egészsége és jólléte nemcsak közérzeti szempontokból, hanem betegségmegelőzés miatt is fontos. A magas vitamintartalmú – akár házilag préselt – gyümölcslevek és tartalmas szendvicsek mellett érdemes egészséges nassolnivalókat csomagolni és az első hetekben kísérletezni. Mit szeret, mennyit szeret, mennyit kíván a kicsi? Szükségünk lesz csodafegyverek bevetésére is: egy kombinált multivitamin és egy probiotikum kúra láthatatlan védőpajzsot von a gyerekünk köré. A probiotikumok a bélflóra immunerősítői, a definíció értelmében élő mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények, melyek megfelelő mennyiségben adagolva megőrzik és helyreállítják a bélflóra egészségét. Megelőzés mellett antibiotikum-terápia, gyomor- és bélrendszeri fertőzés, hasmenés esetén alkalmazzák, amikor egyaránt létfontosságú, hogy a beteg sérült flórája regenerálódjon.
Az Enterol vény mentes gyógyszer, mely a bélflóra egyensúlyának helyreállítására, antibiotikum-kezelés mellett vagy heveny hasmenés kiegészítő kezelésére javallott. Kapszula és por formájában is kapható, az utóbbit jó íze miatt főleg gyerekeknek ajánljuk.
Hajrá, szülők, hajrá, gyerekek!