A boldog párok nem posztolják szét a közösségi médiát szerelmükkel

nlc | 2016. Október 03.
Már tudományos tény, hogy az igazán boldog párok nem akarják Instagramon és Facebook-falukon bizonygatni a szerelmüket.

A boldog párkapcsolat alapja a kommunikáció, a bizalom és a kölcsönös tartózkodás a napi 10 csókolózós insta-poszttól. Legalábbis most nagyon úgy fest.

És persze azzal nincs semmi gond, ha időről időre a világ elé tárunk néhány romantikus szerelmi pillanatot, azt már kutatások is bebizonyították, hogy sokkal boldogabbak azok a párok, akik nem posztolják szét a közösségi médiát szerelmükkel.

Gondoljunk csak bele, mennyire fura dolog, mikor az évfordulós vacsora közepén azzal foglalatoskodunk, hogy a legelőnyösebb szögben lefotózzuk az ételt, gondosan kiválasszuk a megfelelő filtert, aztán mehet instára, Facebookra és még ki tudja, hová, hogy utána a fél pillanatonként felvillanó kijelzőre pillantgatva nyugtázzuk a lájkokat vagy épp ellenkezőleg: idegesen várjuk őket. Ahelyett, hogy csak élveznénk a pillanatot párunkkal.

De a legfontosabb tényleg mégis az a mára már tudományosan is bebizonyított tény, hogy egyszerűen egészségesebb figyelmen kívül hagyni a közösségi média reakcióját. Így nem hasonlítjuk magunkat össze másokkal, nem gondoljuk azt, hogy kollégáinknak és általános iskolai osztálytársainknak biztosan sokkal jobb párkapcsolatuk van, mint nekünk. Hanem egyszerűen éljük valódi életünket.

BrightSide

Exit mobile version