Még a kapcsolatunk elején történt. Pár hónapja voltunk csak együtt a párommal, amikor egy kedves barátom kerti partira hívott meg bennünket. A társaság régi kollégáimból állt, akikkel évente egyszer-kétszer szoktunk összejönni. Úgy esett, hogy ezúttal mindenki kicsit többet ivott a kelleténél, és bizony én másnap a kínok-kínját éltem át otthon. Azt hiszem, nem szükséges ecsetelnem a tüneteket, lényeg az, hogy minden voltam, csak üde, friss és kívánatos nem. Borzasztóan szégyelltem magam a párom előtt, aki aznap az én hősöm lett. Ahelyett, hogy hagyott volna egyedül másnapos gyötrelmeim közepette, teát főzött, fájdalomcsillapítót diktált belém, majd miután két órára elszunnyadtam, arra ébredtem, hogy a konyhából húsleves illata jön. Amikor kikecmeregtem, gyönyörűen terített asztal fogadott. Az volt az első alkalom, hogy bizonyította, igazán szeret. S az azóta eltelt években ez semmit sem változott.
Persze mi is szoktunk veszekedni, és vannak hullámvölgyeink, de ahogy egyszer ő mondta, nincs olyan probléma a világon, amit mi ketten meg ne oldanánk, és nincs olyan erő, ami kettőnket szétválaszthatna. Ahogy nálunk falun mondani szokták, mi “összevagyunk”, és kész.
Nekem ezt jelenti az igaz szerelem. Sokára érkezett meg az életembe, de érdemes volt várni rá, és hinni benne, hogy jönni fog.
Te is hiszel az igaz szerelemben? Töltsd ki kvízünket, és kiderül.