Így reagált a nagyi a tényre, hogy unokája leszbikus

nlc | 2016. Október 29.
A 26 éves lány még nem mondta el nagyszüleinek, hogy meleg, de úgy érezte, közelgő eljegyzése már időszerűvé tette a dolgot. Nagymamájától olyan reakciót kapott, amire nem is számított.

Katie Mathewson és barátnője nemrégiben jegyezték el egymást, viszont az örömhírt nem tudta volna megosztani nagyszüleivel anélkül, hogy ne árulja el végre: leszbikus. “Szeretem apukám szüleit, de sosem volt velük olyan közeli kapcsolatom” – magyarázza Katie. A lány szerint konzervatív, jómódú nagyszülei elég korlátoltan gondolkodnak egyes dolgokban, ez bizonytalanította el abban, hogy elmondja nekik a dolgot. Mostanáig.

Katie tehát elküldte a meghívót az eljegyzésre, abban bízva, hogy a negatív reakció esetén is megmaradhat jó viszonya nagyszüleivel. A válaszra, ami érkezett, egyáltalán nem számított.

Koreai nagymamája egyszerű angolságával tudatta arról, hogy bármi is van, ő elképesztően örül a lány boldogságának. A nagymama azt is hozzátette, hogy bár férjével nem lesznek már fiatalabbak, azért nagyon szeretnének majd elmenni az esküvőre is. Katie azóta mindenkivel megosztotta a levelet, hogy másokat is bátorítson a coming outra. 

Forrás: Buzz Feed

Exit mobile version