Levelet kaptunk egy ceglédi óvónőtől – pontosabban óvó nénitől, ő így írta alá. A nagy kérdés az, hogy vajon érzéketlenebbek-e a gyerekek manapság, mint régen? Vagy inkább: több az érzéketlen gyerek? Vagy még inkább: létezik olyan, hogy egy gyermek érzéketlen? A kicsik leképezik a felnőttek világát – érzelemvilágát is. Egyikük megmenti a medencébe esett katicát, másikuk eltapossa. Megváltoztatható-e ez a reakció, “csöpögtethetünk-e” érzelmeket olyan kicsikbe, akik otthon a végtelenített gyilkosságot nézik a tévében, megélik szüleik agresszióját? És mi köze mindehhez a “lövöldözős videojátékoknak”? Van bármi közük hozzá? Szerintetek?
“Néhány napja nagycsoportos óvodásaimmal a Ceglédi Művelődési Házban telt házas, csodálatos előadást láthattunk – írja Rimóczi Sándorné. – Az egri Harlekin Bábszínház Bambi című meséje lenyűgöző, parádés szereposztással, csodás színpadképeivel, ötleteivel valósággal elvarázsolt mindenkit. A tökéletesen tiszta éneklés, a fények még inkább emelték a produkció színvonalát. Néztem az ovisaimat. Szó szerint tátott szájjal figyelték, mi történik a színpadon. Hangosan kacagtak a kis Bambi bohókás viselkedésén, tapsoltak a siker perceiben. S jött az a bizonyos puskaropogás. Rohanás, riadtság, félelmek… Bambi anyukája nem futott már, nem tudott már a vadászok lövései miatt. Eltalálták. Csend lett. A művészek gyönyörű, szomorú, halk zenével éreztették a pillanat gyászát.
Ekkor – számomra most is felfoghatatlan módon – jó néhány gyermek hangosan felkiabált a színpadra: “Meghalt! Meghalt az anyád! Nem hallod? Meghalt!” S folytatták ezt rezzenéstelen, érzéketlen, rideg hangon.
Megdöbbentem. A kis őzike anyukája halt meg. Ezt nem lehetett volna tökéletesebben éreztetni velünk, nézőkkel. Nem élik át a gyerekek ezt a fájó érzést? Vagy talán a lelkükkel van probléma?
Elgondolkodom. Mit hozott ez a vad világ? A tévében, a video- és egyéb játékokban a harc, az öldöklés, a gyilkolás már teljesen természetes. Nincsenek érzések, nincs könyörület, szánalom, csak a brutalitás.
Mi lesz, ha a mai gyerekek szülei idősek, betegek lesznek? Lesz segítség, lesz gyámolítás, együttérzés? Ha ez így marad, aligha.
Tennünk kell valamit! Valami jót a mai gyerekek érzelemvilágával! Megmutatni nekik a sok szépet, kedveset, az élet örömeit! Tegyük meg együtt! Szülők és pedagógusok!”