Nem is értettem, miről beszél a nővérem, amikor sok évvel ezelőtt azt mondta nekem egy négyszemközti beszélgetésünk alkalmával, hogy néha annyira idegesíti a hisztis lánya üvöltése, hogy legszívesebben a falhoz vágná, de persze nem teszi. Döbbenten, elkerekedett szemekkel néztem rá, addig ugyanis ő volt nekem a mintaanya, aki mindig, minden helyzetet a lehető legjobban kezel, mosolyogva fűz gyöngyöt a vécén ülve is, ha kell, és türelmesen megmagyaráz mindent a lányának.
Egészen addig nem értettem, amíg nekem meg nem születtek a gyerekeim, akik nem voltak különösebben hisztisek, de néha igenis nagyon idegesítőek tudtak lenni, és időnként annyira vigasztalhatatlanul üvöltött az én lányom is, látszólag minden ok nélkül, hogy kezdtem megérteni a nővéremet. Aztán beszélgettem a barátnőimmel, a kolléganőimmel, és rájöttem, hogy mindenki így érez néha. Biztosan vannak kivételek, de százból kilencvenkilenc anya érti, amiről beszélek.
Az utóbbi időben egyre sűrűbben lehet olvasni a hírekben brutális gyermekbántalmazásról. Természetesen ezt nem lehet egy kalap alatt említeni a fentiekkel, de megpróbáltunk utánajárni egy szakember segítségével annak, hogy milyen érzések, gondolatok kavaroghatnak egy anya, egy szülő fejében.
“Nincs olyan édesanya, akinek ne fordulna meg a fejében néha, hogy legszívesebben jól megrázná az üvöltő gyerekét, vagy a falhoz csapdosná. Gyakran ilyesmit álmodnak is az anyukák” – kezdi a beszélgetést Árvai Nóra, pszichológus, perinatális szaktanácsadó. “A baba megszületésével egy teljesen új élethelyzetbe kerül az anyuka, aki kialvatlan, fáradt és hirtelen azt érzi, hogy hatalmas felelősség szakadt a nyakába. Ilyenkor sokan attól rettegnek, hogy kárt tesznek a gyerekükben, valamit nem csinálnak jól. Ez persze frusztrációt jelent, de a szülők, az anyák nagy része ezen viszonylag gyorsan túlteszi magát, belerázódik az új helyzetbe.
Igazából az nagyon ritka, ha egy anya valódi veszélyt jelent a saját gyerekére, ebben az esetben azonban egy beteg emberről beszélünk, akinek pszichiátriai gyógykezelés kell. Ilyen mentális megbetegedés lehet egy súlyos szülés utáni depresszió is. Nagyon gyakran találkozunk a tökéletes anyaság elvárással, amit elsősorban az édesanya támaszt magával szemben, esetleg a környezete. Nagyon fontos tudni, hogy tökéletes anya nincs. Nem szabad ezt elvárnunk magunktól sem, hiszen tökéletes ember sincs.
Mivel soha senki nem lesz tökéletes anya, ezért pluszbűntudat is gyötörheti, tehát tényleg nem kell irreális elvárásokat támasztani magunkkal szemben. Mit tehetünk, ha a gyerek éppen elviselhetetlen? Próbáljuk megnyugtatni magunkat, vegyünk egy nagy levegőt, és ne legyünk dühösek magunkra azért, hogy éppen nem viseljük jól az adott helyzetet. Gondoljunk arra, hogy mennyi mindent megoldottunk már jól, próbáljuk dicsérni és jutalmazni magunkat. A síró gyereket pedig kíséreljük meg kizökkenteni: ha egy ilyen feszült helyzetben másképp reagálunk, mint egyébként, arra biztosan “felel”a gyerek is. Ha, mondjuk a földön fetrengve hisztizik már egy ideje, akkor nevessünk, vagy tapsoljunk egyet, és valószínűleg kizökken a gyerek is a hisztiből, ugyanis egészen másra számít.
Fontos, hogy próbáljuk meg kontrollálni magunkat, mégpedig azért, mert a gyerekek szoros szimbiózisban állnak az anyukájukkal, főleg kiskorban, ezért nagyon hasonlóak a reakcióik: ha az anya nyugtalan, ideges a gyerek is. Arról már beszéltem, hogy nincs tökéletes anya, csak elég jó szülő. De mit jelent elég jó szülőnek lenni? Azt, hogy odafigyelsz a gyerekedre, beszélgetsz vele, életben tartod, enni adsz neki, ha éhes, és felöltözteted melegen, ha hideg van. És közben nagyon kell szeretni, ez a lényeg.”
Még több az anyaságról:
- 15 titok, amitől könnyebb az anyaság – tapasztalt anyukák vallomásai
- Pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy az anyaság rémálom lehet
- Sosem hittem volna, hogy az anyaság ezzel jár