35-ből 30 gyerekruha veszélyes

nlc | 2016. November 08.
Gyermekruhákat és cipőket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). Az eredmény a legkevésbé sem megnyugtató.

3 év alatti gyermekeknek szánt textilruházati termékeket, illetve lábbeliket ellenőrzött a hatóság, hogy azok megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak. Az ellenőrzés a bevásárlóközpontokra, áruházláncokra, szaküzletekre, piacokra és egyéb kiskereskedelmi egységekre is kiterjedt.

Az NFH kiemelte: a 35-féle gyermekruha közül 30 termék nem felelt meg, mivel a húzóvizsgálat során kis méretű díszítések – strasszok, gyöngyök, szegecsek – váltak le a szövet felületéről, ezért használatuk a fulladásveszély miatt súlyos kockázatot jelenthet a gyermekek számára.

A gyermek lábbelik ellenőrzése során a 11 vizsgált termékből 10 nem felelt meg. A kifogásolt termékek használatakor fennáll a fulladásveszély súlyos kockázata a leváló kis kellékek, díszítések miatt. Közölték, hogy a textiltermékek 97 százalékánál, míg a gyermekcipők 91 százalékánál címkézési hiányosságot is megállapítottak.

A veszélyes termékek forgalomból történő kivonásáról, illetve a súlyos kockázatú termékek visszahívásáról a területileg illetékes kormányhivatalok intézkednek.

A vizsgált termékek listája a hatóság honlapján olvasható.

Exit mobile version