Ezt üzeni a nő a kutyáját az út mellett hagyó “szemétládának”

nlc | 2016. November 17.
A kutyát kidobták egy furgonból, majd a halálra rémült állatot otthagyták az út szélén. Dion és Danielle Cole befogadták a megviselt kutyust, de szeretnék, ha egykori "gazdája" felelne tettéért.

Dion Cole már késésben volt munkahelyéről, mikor megpillantotta, amint egy kutyát kidobnak egy furgonból, majd otthagyják az út szélén. Akkor nem tudott megállni, de nem tudván szabadulni a gondolattól, feleségével visszatért a helyre, megkeresni az elhagyatott kutyust.

 

A kutya annyira rettegett, hogy a párnak napokba telt, míg végre sikerült magukhoz édesgetniük az állatot. Mikor a kutya elkezdett bízni bennük, hazavitték magukkal az állatot, a felháborodott feleség pedig nyílt levelet címzett a kutyát otthagyó “szemétládának”.

“Annak a szemétládának, aki ott hagyta kutyáját az út mentén, pénteken 3 óra 30 körül.
Engedd meg, hogy elmondjam, min ment keresztül a kutyád. Miután elhajtottál, a kutya rohant, rohant utánad, ameddig a kis lábai vitték, majd mikor már nem bírta, összeesett az út mellett. A férjem látta ezt, meg is állt, hogy segítsen, de a kutya annyira félt, hogy inkább berohant az erdőbe. Mikor este visszatértünk, a kutya még mindig ugyanazon a helyen állt, ahol otthagytad, és még mindig halálra volt rémülve mindentől. Szombat este visszamentem jutalomfalatokkal felszerelkezve, és vittem a kutyámat is, abban bízva, hogy majd könnyebben odajön egy másik kutya társaságára. Már majdnem sikerült, de akkor megállt valaki más is segíteni, a kutya pedig újra elrohant. (…) Hogy voltál képes így eldobni magadtól a kutyádat, mint egy zacskó szemetet? Ez a jóképű kutyus annyira szerető, annyira kedves, imádja a gyerekeimet (különösen a fiamat) és a többi kutyámat is. Őszintén hiszek benne, hogy a férjem azért volt késésben aznap, hogy láthassa mindezt. Csak azt sajnálom, hogy nem látta a rendszámodat. Egy igazi rohadék vagy, és egy nap még felelni fogsz azért, amit tettél.”

A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni.

BoredPanda

Exit mobile version