“A végső lényeg mégis az, szeretetteljesen tudunk-e fordulni mások felé” – Interjú Domján Áron agykontrolloktatóval

Dr. Hörömpő Andrea | 2016. November 19.
Az agykontroll már több mint 25 éve jelen van Magyarországon, és mondhatni, hogy több ezer ember életét változtatta meg. Az agykontroll oktatása összeforrt Domján László nevével, ám én most a család másik fiatal tanárával, Domján Áronnal beszélgettem.

Mit jelent számodra az agykontroll, és hogyan kerültél kapcsolatba vele először?

Számomra az agykontroll egy szóban: lehetőség. Lehetőség, hogy jobban teljesítsünk, hogy többet hozzunk ki az életünkből. Esély a boldogságra.

Először a legelső magyar tanfolyamok egyikén voltam jelen. Résztvevőnek még kicsi voltam, csak a büfében segítettem. Furcsa volt, hogy nevetgélősebbek, felszabadultabbak az emberek, mint a moziban a legjobb vígjáték után. Eleinte azt hittem, csak Laci nagybátyám humora teszi, de most már tudom, hogy a napi 2,5 óra relaxáció is sokat segít.

Te mikor végezted el, és miben változtatta meg az életedet?

A gyerektanfolyam máig élénk emlék, még az is megvan, mit reggeliztünk (vaníliás fánkot). A memóriafogasok, apró tanulási trükkök sokat segítettek, mert keménynek tartott gimnáziumba jártam. Bár részeiben ismertem az anyagot, egyben a négynapos kurzust egyetemistaként végeztem el. Erre, mint sokakat, engem is betegség motivált: egy sérülésem semmilyen gyógyszerrel, gyógytornával nem múlt el. Agykontrollal egy hónapba telt, de azóta sem tért vissza az akkor bénító erejű fájdalom. Ez a négy nap ébresztett rá, mennyire más ismerni egy módszert, illetve gyakorolni azt.

Ha jól tudom, a legfiatalabb agykontrolloktató vagy.

Az agykontroll 1990-ben került Magyarországra, mi, második generációs oktatók (Domján András, Baglyas György, Domján Sebestyén és én) pedig 2012-től kezdtünk bekapcsolódni. Közülünk Sebi a legfiatalabb, tehát már átvette tőlem ezt a címet, végtelenül lelkes és őszinte oktató. Gyuri tanítványainak még agykontrollos szemmel is elképesztő sikereik vannak. Andris született előadó, mint az édesapja: ha Laci az agykontroll Michael Jordanje, akkor ő Kobe Bryant. Focisok kedvéért: ha Laci Maradona, akkor Andris Lionel Messi. Mondtam már, hogy szeretem a sportokat? Karateválogatott múlttal ma már sportolók mentális felkészítésével is foglalkozom.

És magadat melyik sportikonhoz hasonlítanád?

Csak szerénytelenül: LeBron James. Picit más a stílus, de ugyanolyan eredményes.

Másképp kell most megszólítani azokat, akik elmennek a tanfolyamra? Hogy viszonyul hozzá a fiatal generáció?

A vizuális kultúránk hatalmasat fejlődött az utóbbi években, igyekszem ehhez igazítani a tanfolyamot. Manapság nehezebben figyelünk hosszú ideig egy dologra. Mozgást, táncot, még karatés gyakorlatokat is be szoktam vetni, hogy felfrissüljünk a hosszú napok közben.

Ami viszont 25 éve állandó, hogy a tanfolyam nemcsak ismeretanyagot, hanem érzelmi és lelki élményt is ad. Valamint olyan technikákat, amit mindenki tud hasznosítani, korosztálytól függetlenül.

Nagy a túlkínálat jelenleg a személyiségfejlesztő trénerek között, te hogy látod, az emberek mi alapján válasszanak?

Nem látok túlkínálatot, mert hatalmas űrt tölt be ez a szektor. Egyre több pszichológusra, trénerre, jógaoktatóra, masszőrre van szükség. Én is többféleképpen igyekeztem fejlődni, például évekig jártam pszichodrámacsoportba, amit meghatározó élményemnek tartok.

A személyiségfejlesztés, a mentálhigiénia kulcsfontosságú. A személyes boldogság érdekében nem elég magas szinten teljesíteni a munkában, az ebből adódó stresszt is fel kell dolgoznunk. A választás mindig egyedi, és gyakran nem is tudatos. Ösztönösen vonzódik az ember egy-egy témához, tanárhoz, és ennek általában oka van. Agykontrollon az ilyen döntésekben segítő technikát is tanulunk, a második napon egyből kettőt is.

Építészdiplomád van, fontos számodra a racionalitás? Hogy látod, egy racionális ember milyen módon tud nyitni a spiritualitás felé?

Racionálisnak és szkeptikusnak tartom magam, de a tények makacs dolgok. Néhány ezer sikertörténet, pláne néhány saját siker után egyre nehezebb nem elhinni, hogy a módszer működik. A legőszintébb spiritualitást, hitet az tudja szerintem képviselni, aki eleinte a legszkeptikusabban állt hozzá, és csak a saját élményei győzik meg. Jogászok, mérnökök, orvosok életében hozza gyakran a legnagyobb változást az agykontrolltanfolyam.

Hasznos kételkedve fogadni az új dolgokat, az viszont pont, hogy irracionális, ha valaki azt gondolja, ismeri a fizika minden titkát, vagy az emberi elme összes rejtélyét. Hosszú távú terveim között szerepel, hogy tudományos kísérleteket is végezzünk gyakorlott agykontrollosokkal.

A spiritualitás milyen szerepet játszik az életedben, és hogyan nyilvánul meg?

Szerintem a spiritualitásnak csak akkor van értelme és haszna, ha erényekben mutatkozik meg, ha a morálunkat emeli. Hihetünk előző életekben, szellemi lényekben, érhet meditációban ezer élmény, látomás, eksztázis. A végső lényeg mégis az, szeretetteljesen tudunk-e fordulni mások felé. Vagy éppen magunkkal rendben vagyunk-e, otthon béke van-e. Nekem a spiritualitás csak annyit jelent, hogy hiszek benne: az életnek értelme és célja van. Erre a materialisták által követelt bizonyíték sajnos nincs, de a feltételezés nagyon is felszabadító erejű.

Mik a személyes céljaid, mi motivál, mi okoz örömet?

Viszonylag szokványos céljaim vannak: például érzelmi és anyagi biztonságot teremteni magam körül. Feleségemmel pedig hamarosan szeretnénk gyarapítani a kis családunkat.

Imádok utazni, költekezni kevésbé. Az a szerencse ért például, hogy eljutottam olyan mesés helyekre, mint New York, Tokió, Bali… Mind aprópénzből, szerencsés véletlenek, meghívások, vendéglátások formájában. De életem legcsodálatosabb nyaralását Szlovéniában töltöttem, a magyar határtól egy óra autóútra. Szeretnék még sok helyre eljutni, még jó pár táját és lakóját megismerni ennek a csodabolygónak. De Magyarországot is szeretném még alaposabban bejárni.

Hogy látod magad 20 év múlva?          

Egy még egységesebb, tudatosabb, színesebb, nyitottabb Magyarországon képzelem el magamat. Azt hiszem, intelligenciában különösen jól állunk, e mellé emelkedjen fel a morálunk is. Remélem, nagyon sokan ráébredünk, hogy mindenféle megosztottság csak illúzió. Az elme terméke az elégedetlenség és a boldogtalanság fenntartására. Ha kritizált honfitársainkban felismerjük saját tükörképünket, békésebb, boldogabb nemzet lehetünk.

Én személyesen nagyon remélem, hogy pontosan ugyanazt fogom csinálni, amit most is: tanítani. Csak még egy kicsit jobban!

Még több cikk agykontroll témában itt az NLCafén:

 

 

Exit mobile version