Alvó nevelőanyját, majd a hűtőt is kifosztotta, börtönre ítélték

nlc | 2016. November 21.
Első alkalommal pénzt vitt el a férfi, majd egy másik nap megéhezett, hát betört nevelőanyja házába, és megette a krumplis tésztát. Most bíróság elé állt.

Kifosztás és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a 36 éves dunavecsei férfit, aki a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség szerint többször is megkárosította nevelőanyját.

A vádlott 2016 októberének első felében elment az idős nő házához, hogy kérjen tízezer forintot egy tartozás visszafizetésére. A bejárati ajtót nyitva találta, ezért bement a házba. A 83 éves sértett a konyhában aludt egy fotelben, és a vádlott érkezésére sem ébredt fel, így a férfi kivett nevelőanyja pénztárcájából tízezer forintot, majd távozott.

Október 23-án késő este a vádlott ismét felkereste a nő házát, mert éhes volt, és a boltok már zárva voltak. De nem az ajtón át akart bejutni a lakásba, hanem előbb letépte a ház hátsó ablakáról a szúnyoghálót, majd a tetőn át, a cserepeket félrehúzva jutott be a konyhába.

 

Az idős asszony már aludt, ezért a fiú “kifosztotta” a hűtőt: megette a sértett krumplis tésztáját és egy nagy darab császárszalonnát is.  A zajra ekkor már felébredt az idős asszony, akit a vádlott azzal akart “leszerelni”, hogy a nyitva hagyott ajtón belépve csak látogatóba jött.

Az ételek elvételével 2600, míg a szúnyogháló megrongálásával 780 forint kárt okozott a vádlott, amely nem térült meg. A sértett mindkét bűncselekmény miatt kérte a megbüntetését.

A férfi beismerte a bűncselekményeket. A Kunszentmiklósi Járásbíróság el is ítélte, 8 hónap börtönt kapott két évre felfüggesztve.  A bíró elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét is, és a kifosztással, valamint a lopással okozott kár összegéig vagyonelkobzást alkalmazott vele szemben. Az ítélet ellen senki sem fellebbezett.

Exit mobile version